Idézetek a gyászról
A szeretésnek és az élet élvezetének feladása nem méltó módja a halottról való megemlékezésnek.
A gyászból kivezető út soha nem egyenes.
Az ismeretlen sírokat csak a dudva keresi föl.
Lehet, hogy össze vagy törve, de én is. Ez még nem jelenti azt, hogy kevesebbet érünk, csupán azt, hogy valakit olyan nagyon és olyan szenvedéllyel szerettünk, hogy elveszteni őt olyan érzés, mintha magunkból veszítettünk volna el egy részt.
Amíg azt hiszed, megedzetted magad a fájdalomra, valójában csak a csodára vársz. Ezért amikor eljön a halál, az rettenetes, mert rájössz, hogy egyáltalán nem készültél fel rá.
Szemünkben tükrözik tekintetük még S a boldog órák drága, tiszta üdvét Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt És élnek ők tovább, szűz gondolatként.
A gyásznak nincs rögzített sémája, hiába dumálnak összevissza a hülye pszihológiakönyvek, amiket olvastam. Nincs megszabott időbeosztás, ami előírná, mikor mit érezzünk. Egyszerűen meg kell birkóznunk a pokollal, ahogyan és amikor lesújt ránk.
Azt sem tudom, hogy kapok levegőt, amióta ő elment. Legszívesebben rúgkapálnék és sikítanék és visszatartanám a lélegzetemet. Bármit megadnék, hogy kitöltsem ezt a rettenetes űrt, de leginkább azt szeretném, ha nem kellene búcsúzkodni. Hát nem teszem. Csak megköszönöm, hogy ismerhettem őt. Nem kellenek a búcsúszavak, ha örökké emlékezünk valakire.
Az élet már csak ilyen. Nem mi választjuk meg, hogy kivel mennyi időt tölthetünk.
A haláloddal meghalt egy részem, többé már nem vagyok teljes ember. Képtelen vagyok élni nélküled, és azt sem tudom, nélküled hogyan lehetek újra önmagam.
A családunk most már olyan, mint egy asztal, aminek hiányzik az egyik lába - tönkrement, csonka bútordarab, és most már örökre az is marad.
Bárcsak több nővérem lenne, így ha az egyetlent elvesztem, nem maradna utána ilyen nagy űr.
Megtudja, mi a test, ha éjszaka retteg: Hol van most az asszony, kit ősszel temettek? Komor olvadáskor, vakult-rideg órán Látja befolyni a vizet koporsóján. Az tudja, mi a test, aki külön-külön Mereng el egy bokán, egy hajfürtön, fülön. Nem játszik már rajtuk koratavaszi fény... Mi maradt, mi maradt barna szeme helyén? Egy bece-szót mormol, de senki se felel. Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.
A tartós gyász éppolyan káros, mint a makacs fagyok. Roncsoló hatású jéglencsék keletkeznek tőle a gondolataimban, mire reggelre bennem is folyékonyra fagysz.
Egy autóbaleset mögött nincs történet, csak kitalálunk hozzá egyet, hogy legyen mit okolnunk.