Idézetek a gyászról
Addig nem veszíted el édesapádat, ameddig őrzöd őt a szívedben.
Furcsa dolog olyan valaki miatt szomorkodni, akit életében nemigen kedveltünk, főleg ha csak úgy magától jön ránk a bánat, de mit lehet tenni... talán az elveszett lehetőségek fájnak, egy beszélgetés hiányzik, amelyben elhangozhattak volna a ki nem mondott szavak, és az bánt, hogy semmi sem úgy történt, ahogy történhetett volna.
Hogy végtelen tér és örök idő Csak egyszer alkotott bár olyat, minő Te voltál s hasztalan repül tova Hozzád hasonlót nem szül már soha De csak nekem, csupán az én lelkemben Voltál ilyen, és amit vesztettem - Bár égető fájdalma óriás - De azt nem nyerheté el senki más.
A hit a gyász minden mérgét hatástalanítja, minden veszteség fullánkjától megszabadít, és minden fájdalom tüzét lecsillapítja; és erre csak a hit képes.
A gyász minden formája fájó.
The Originals - A sötétség kora c. film
Mindenki tudja, hogy egy nap bekövetkezik. Természetes, hogy átéljük a szüleink halálát. De amikor eljön az idő, rájövünk, hogy mégsem készültünk fel rá. Üres gyász kerít hatalmába, az ember felnőtt létére elhagyott gyermeknek érzi magát. Szomorúságot érzünk az elvesztegetett idő miatt, megbánást mindazért, amit nem mondtunk ki, és hálát mindenért, ami szép volt.
Egyetlen pillanat alatt elmúlhat az élet. Előjel nélkül, az esély nélkül, hogy valamit még el tudjunk intézni, ami fontos volna - egyszerűen elmúlik. De ezt egészen addig elfojtjuk magunkban, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. Az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos.
Álmodsz. Mély álomba zuhansz és valaki besétál, valaki, aki meghalt, valaki, akit szerettél, egy apa, egy anya, egy barát, és boldog vagy, hogy életben látod őt, boldog vagy, hogy beszélhetsz vele, hogy elmondhasd, amit sosem volt esélyed elmondani neki. De mikor felébredsz, és a személy, akit szerettél, még mindig halott, újra meg kell gyászolnod őt.
Gyászjelentések. Férfiak és nők élik az életüket. Dolgoznak, szeretnek, álmodnak, nevetnek és sírnak. Aztán meghalnak. És aztán valaki, akit még csak nem is ismernek, aki egyszer sem találkozott velük, összefoglalja az egész életüket egy vagy két bekezdésben a helyi újságban. Kivéve, ha elértek valamit. Valamit, amiről a szerző úgy gondolja, fontos (...), talán kapnak két hasábot is (...). Ha semmit sem értek el, a lap aljára temetik, vagy abszolút kihagyják őket.
Mindenki gyásza másmilyen.
A halált nem lehet jól vagy rosszul viselni, a gyász személyes ügy.
A gyászszertartás az mindig hamis, még ha a gyászunk valódi is.
A feldolgozatlan érzések olyanok, mint a részeg rokon az esküvőn. Folyton beszélnek és senki mást nem hallani tőlük.
Az élet hosszú vagy rövid, mit számít, öröklét ha vár; lent búcsuzunk, de fent megint találkozunk, hol nincs halál.
Kétség nem győzhet rajtad itt, hulljon bár könnyek árja: akit szerettél, nincs-e mind veled, szívedbe zárva?
Facebook
Pinterest