Idézetek a gyászról
A siralomdal hangereje úgy nő bennem, mint a kabócák dala: először csak kettő szól, majd száz, míg végül az egész világ a vágy kórusává nem lesz.
Hány évszázada létezik emberi civilizáció? És még mindig nem tudunk semmit a halálról. A saját életünkkel vagyunk elfoglalva, csak hogy ne kelljen a végtelen ködre gondolnunk, ami utána következik. Vagy azok a napok járnak a fejünkben, amelyek lehettek volna még, egy beszélgetésre, amelyre még sort kellett volna kerítenünk, a kibékülésre, a bátorító szavakra, az évődésre. Ha maga az elmulasztott beszélgetés a halállal tárgytalanná vált is, ezeknek a dolgoknak a hiánya akkor is a veszteség érzését kelti bennünk. Mindaz, ami még lehetni lehetett volna.
Fél életünkben ismertük egymást. Láttalak magabiztosan, mámoros boldogsággal mosolyogni. Láttalak összetörten, megsebzetten, elveszetten. De így még sosem láttalak. Megtanítottál rá, hogy a szépséget keressem. A sötétségben, a pusztításban is megtaláltad a fényt. Nem tudom, milyen szépséget, milyen fényt találok majd itt. De megpróbálom megkeresni. A kedvedért. Tudom, hogy te is megtennéd értem. Olyan sok szépség volt a közös életünkben. Talán ott kellene kezdenem.
Kitüntetett pillanat az élettől vett végső búcsú napja. Szomorú nap, az igaz, de egyben nagyszerű is, így át lehet érezni és meg lehet ünnepelni a véget. Egy jól sikerült búcsúztatás emléke örökre elkíséri az embert.
A halál miatti elkeseredés Elpusztította magát a szeretetem tárgyát, Ám a halál ténye Nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam. Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom, nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.
Elég volt a gyász, a dal. Ami megholt, föl nem támad. Haszontalan minden bánat! Haj rá étel, dal, ital.
Nincs abban semmi szentségtörés, ha a halált az élet részeként kezeljük. Az sem szentségtörő, ha nem sírunk egy temetésen. Vagy az, ha nyitva a koporsó, hogy meg lehessen nézni a halottat. Nincs szentségtörés a torban, nincs szentségtörés a temetés utáni nevetésben. Nincs szentségtörés abban sem, ha az özvegy vagy a gyászoló unoka nem visel feketét. A gyász nem néma. A gyász pontosan ugyanannyira sokféle, mint az élet vagy a halál. A gyász ordíthat, sírhat, nevethet, kiabálhat, de még poénkodhat is. És örülhet is annak, hogy élt az a valaki velünk, és szerethettük addig, amíg az élet ezt szabta ki.
Abban a pillanatban, amikor meghal valaki, hirtelen ránk zuhannak a többletjelentések, minden mondata, szava, gesztusa felértékelődik, és ezzel együtt gőzbe von a lelkifurdalás, a gyötrelem a kimondatlan, a pótolhatatlan, a megismételhetetlen miatt, nem mondtam el neki vagy nem mondtam elégszer, nem kérdeztem meg, nem voltam ott, nem öleltem át, nem hívtam meg egy sörre, nem veregettem hátba, nem hívtam fel, és már soha többé nem is tehetem, és aztán eltelnek ezek a pillanatok, enyhül, csillapodik az önvád, és lassacskán minden visszatér a szokásos medrébe, megy minden tovább - ugyanúgy -, a következő halálig.
Az élők szíve a holtak igazi temetője.
Léteznek olyan hiányok, amelyek sosem múlnak el, és amelyeket nem lehet semmiféle munkával elmulasztani. Nem is kell. Ezek a hiányok tesznek azzá, aki vagy.
Onnan tudhatjuk magunkról, hogy jól állunk a gyászfeldolgozással, ha az elveszett szerettünk belsővé válik. Ilyenkor jövünk rá, hogy igazából nem vesztettük el, mert mindig bennünk van. Az, aki én voltam, a vele való kapcsolatomban, az mindig bennem lesz, azt soha senki nem veheti el tőlem.
Ki legtöbbet örökölt, Annak van a legjobb kedve; Ott van a mult elfeledve, És eladva az a föld.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy elmúlik a fájdalom... de nem múlik el. Viszont könnyebb lesz. (...) Azt hiszem, mindig is fájni fog... de hogy őszinte legyek, nem akarom, hogy a gyász végleg eltűnjön. A fájdalom... azt jelzi, hogy emlékszem arra, akit szerettem. A gyász mutatja, hogy még érez a szívem, hogy szerettem, és ez csodálatos dolog.
Nehéz a búcsú, Ha nem lesz már kitárt kar. Fájó a búcsú, Szeretettől szakasztó. Sokáig szól a búcsú, Halál haláláig. De veled marad az elveszített. Gyöngédsége erősség. Derűje magasztosság. Tisztessége tisztaság. Az elveszítettet megleled.
A temetés után kezdődik igazán a gyász.