Nógrádi Gergely

A munka is csak egyvalamire jó: elmenekülni a mindennapi létből. Fiatalon fékevesztett fantáziával megálmodjuk, hogy mi mindent szeretnénk, aztán gályázni kezdünk érte. És lassan betévedünk az értelmetlen napi hajtás végeláthatatlan labirintusába. Majd megöregszünk, és tessék, ott a világmegváltó lelkünk egy förtelmes, vénséges testbe burkolva.

Attól, hogy egy létező keresletet elégítünk ki, még nem biztos, hogy erkölcsösen járunk el.

Az erkölcs pusztán a puhány középszerűeket izgatja. A történelem győztes hódítói egytől egyig magasról szartak az erkölcsre.

Az emlékektől válik egy ember valóságossá, az emlékektől lesz a múltnak teste. Ha emlékezünk, nagy esélyünk van rá, hogy ne ismételjük meg a múlt bajhozó hibáit.

A szerelem olyan, mit egy pattanás: ha túlérik, kifakad.

Egy középosztálybeli családban természetes, hogy egy fiútól elvárják, a maga életében valósítsa meg apjának néhány álmát.

A motorbiciklijére görnyedő ember csak a száguldás jelenidejűségére képes figyelni. A kormányt szorítva a múlttól-jövőtől elvágott időtöredékbe kapaszkodik, és egyszerűen kiszakad az idő folytonosságából. Nem érzékeli a mulandóságot, eksztázisba kerül. (...) Egyfajta tudatvesztéssel száguldasz: füled mellett süvít a szél, s te közben mit sem tudsz a korodról, a feleségedről, a gyerekeidről, a gondjaidról. És mondom, mindarról, ami rád vár a jövőben. Következésképpen eltűnnek életedből a kétségek, a napi félelmek. A félelem forrása ugyanis a jövőben van, s aki megszabadul a jövőtől, annak nincs félnivalója.

Élünk egy halálosan átlagos életet, aztán összespórolunk egy hatalmas motorra valót, felpattanunk rá, és úgy érezzük, mégiscsak jó élni. Amikor ilyesmit látok, mindig nagyon elszontyolodom. És olyankor úgy találom, hogy az élet talán még annál is sokkal értelmetlenebb, mint amilyennek odáig tartottam.

Az életnek vannak sötét napjai. Általában ezekkel fizetünk a jó napokért. A halálunk napja is egy ilyen sötét nap. Mégis, kockáztatnunk kell az örömért, a boldogságért, a gyönyörűségekért. Másképp mi értelme az egésznek? Lehet kockázat meg izgalom nélkül élni. Csak minek?

Az ember legveszélyesebb ellensége a tudatlanság.

Gyermekeink mélyen hisznek a jóságunkban. Úgy gondolják, szüleik tisztességes és becsületes emberek, és álmukban sem gondolnák, milyen súlyos vétkek száradhatnak a lelkükön. Ez persze csak az első nagy eszmélésig van így: a kamaszkorból kikapaszkodó ifjút már nem lehet megvezetni.

A nagyon nagy gazdagsággal félelem párosul.

Ostobán van kitalálva ez az élet, mondhatom. Mire az embernek pénze lesz, már nem tudja igazán kiélvezni.

Az öregség valójában nem az élet vége, hanem a koronája.

Nincs olya alkotó vagy politikus, akinek a híre a sajtó, a rádió, a tévé segítsége nélkül manapság eljutna a közönséghez. Sem Pavarottiról, sem Madonnáról, sem Clintonról nem tudnánk semmit, ha nem szólna róluk a média. Az oktatáson, nevelésen kívül ez a modern kor egyetlen eszköze, amellyel valóban befolyásolhatjuk az emberek érdeklődési irányát, viselkedésüket és véleményüket.