Idézetek az érzelmekről
Elképesztő az emberi szív, egy szótag megrendítheti, mint a megrázott fát.
A könyörtelenség a leggyakorlatiasabb érzelem.
Az agy működése igazán kaotikus, nem a szívé.
Minden szív azt képzeli: ő remegett meg először attól a sok élménytől, ami megdobbantotta már az első emberek szívét, és meg fogja dobogtatni az utolsó férfiét és az utolsó asszonyét is.
Az érzelem segítségével bármi behatolhat egy nő agyába; csak rendszerint nem marad meg benne sokáig.
A gyerekkor fájdalmas tapasztalatai mentén kiépítjük védőbástyáinkat a jövőbeli fájó érzésekkel szemben - így élnek bennünk tovább e korai évek történései. Ám azok a védőbástyák, amelyek oltalmaznak minket a negatív érzésektől, a többi érzelem megtapasztalásáról is távol tartanak.
Az én fejemben nincs szomorú és vidám, ezek a dolgok együtt léteznek a világban. A szomorúság számomra örömöt is jelent, hiszen mély érzelmeket ezekben az állapotokban lehet a legjobban megélni.
Az érzelmi hullámvasutak mindig megviselnek. Próbára tesznek, tesztelnek, mert kíváncsiak, hogy elhiszed-e, hogy végig tudod csinálni, hogy fel tudod ismerni, hogy a mi a baj, hogy mi gátol. A szuperbrutális és még annál is drasztikusabb hullámvasutakat nem kapja meg akárki. Az csak azoknak jár, akik mernek, akik bátrak, akik semmitől sem rettennek meg. Viszont ami nagyon mélyre lemegy, az ugyanolyan magasságokat is fog meglovagolni, szóval tarts ki.
Csak arra az emberre haragudhatunk igazán, akit valójában szeretünk.
A szív nyelve intelligens, de roppant egyszerű. Nem kell sokat magyarázni. A szív előbb ismeri föl a hazugságot, mint az eszed.
Ha éles szemmel figyeled a viszonylag tartós párkapcsolatokat, azt tapasztalod, hogy nem egyformán szeretik egymást. Az egyik jobban szeret. A másik kevésbé. De azért mégis megy vele. Az egyik mágnes rendszerint erősebben húz. Néha már ez is elég az összetartozáshoz. Sok minden tarthat össze két embert. Nem csak a szerelem. A közös sorsuk is.
Miként mondod meg egy ilyen férfinak, hogy most én vagyok az, aki meg akarom tanítani valamire, és simogatásai közben meg akarom értetni vele, hogy a sors nem béklyóba köt, hanem szárnyalni segít.
Ne légy se víg, se szomorú, A kedv: az égiháború. Megjön, eláll. S csak az marad, amit a perced átharap.
Viharos vad évek, Szerelmünk megtépték, Csak rongy és sár. Pedig most is égek, S tudom azt, hogy lángolsz te is még. Csak az álarc rejti már.
Az ész dolgai, azok mind hidegek, s akármilyen okosságok is, mind csak nyugtalanság, elégedetlenség. Csak az a mienk, ami a szívünké!
Facebook
Pinterest