Idézetek az érzelmekről
Csakis a földhözragadtság és a költőiesség egyensúlya teszi lehetővé, hogy az érzelem tisztánlátással párosuljon.
Ugye, gyönyörű? A tűz, ami lobog benne. Ahogy ropognak az izzó fák, ahogy pattog a parázs. Ahogy ülünk itt ketten, szótlanul, a lángok fényében. Ahogy átölellek, s te pontosan tudod, mit mondok ebben az ölelésben. Ahogy ez a tűz, ahogy ez a meleg, ahogy ez az érzés beszél helyettem... helyetted. És mi ülünk. Ketten egy kandalló előtt. A szívünk előtt.
Valahogy ez mindig így van... mindig a rossz dolgok hagynak mélyebb nyomot az emberben, a sérülések örökké tátonganak. A jó nem okoz sérülést, maradandó nyomot, ezért is tompul az érzése. A jó mindig elmúlik... mintha sosem lett volna.
Sokszor hallunk olyan óriási ötletekről, amelyek talán megváltoztatják a világot. De ha érzelem nélkül, Szeretet nélkül mondják el, bármilyen logikusan és okosan hangzik is, nem érint meg minket.
Varázslatos az emberi agy: elfelejtünk egy illatot, de csak amíg újra meg nem érezzük, kitörlődik egy hang a memóriánkból, de csak amíg újra meg nem halljuk, és még a rég eltemetett érzelmeink is képesek újjáéledni, ha visszatérünk ugyanarra a helyre, ahol születtek.
A boldogságra arról a zajról lehet ráismerni, amit akkor csap, amikor elhagy bennünket. (...) A szerelem viszont éppen az ellentéte. Azt arról a felfordulásról ismered meg, amit a megérkezésével okoz.
Mindent elsirattam. Mindent, amit utáltam magamban, (...) mindent, amit elveszítettem az idők során, amióta abban a korban vagyok, hogy megértsem: van, amit örökre veszítünk el.
Senki nem tudja kitörölni az életéből mindazt, amin átment, de képessé válhat arra, hogy uralja érzéseit annak érdekében, hogy nyugalma, komfortérzése megmaradjon.
Látod-e magadat, évek múlása után, akit már nehéz szerelemmel szeretni? Bizony, ezek nagy kérdések. Nem az érzelem váltása a kérdés, hanem az, hogy amikor szerelmes vagy, mennyire mélyen látsz a másikba.
Egyedül van, nincs senkije, aki a lelkében rejtőző tüzet előcsiholná magából. Betege annak, hogy a legszebb, legédesebb, legmagasztosabb emberi érzés elérhetetlen távolságban van magától. Ostoba, mert bármennyire szenved is, a kisujját sem mozdítja, és egyetlen lépést sem tesz arrafelé, ahol ez az érzés vár magára.
- Olyan furcsa, hogy két ember, akik szerették, a végén meggyűlölik egymást. Hogy lehetséges? - Az a kérdés, miért hagyják, hogy így legyen? Mindenki raktározza az érzéseit, megbánást, haragot, dühöt. Legtöbben kiengedik néha, hogy ne nyomja úgy a lelküket. Így megbirkózhatnak vele.
A nevetés már fele út a gyűlölet és a megszeretés között.
Érzelmek és érzések... az érzések múlékony dolgok, felületesek. Az érzelmek viszont mélyről jövők, erősek, maradandóak.
A közönyben, a gyűlöletben, a szeretetlenségben az embernek nincs hazája, mert lelkének idegenek ezek az élmények.
Nincs megalázhatóbb, védtelenebb annál, aki szeret; sebezhetőbb, ki pőrén áll egy merev arc előtt.
Facebook
Pinterest