Idézetek az érzelmekről
Az érzések csak rontanak a helyzeten, amikor az embernek menekülnie kell.
A lelket tökéletesen kiirtani még az ember se képes, pedig ennek a fajnak aztán van tehetsége a pusztításhoz, és a szorgalma se hiányzik.
Semelyikünk sem felelős a szívéért, csak a tetteiért.
A baj és az aggódás megoszlik, viszont az öröm megsokszorozódik a népes család tagjai között.
Az ember fejében nincs elég hely, hogy minden gyász, minden aggodalom, minden rémület mellé odaférjen egy darabka normalitás. Én már rég hozzászoktam, hogy az ilyesmiket sötét pincébe temetem, és megyek tovább.
A fiatalok szíve néha olyan nehéz, mint az ólom. Véletlen élményekből gyűjti terheit, bármitől felgyorsulhat a ritmusa, vagy kibillen egyensúlyából. Aztán egyszer csak, váratlanul megkönnyebbül, és megfeledkezik minden nehézségről.
A nagy lélek olykor nem a fájdalomtól rémül meg, hanem attól, hogy elmúlik a fájdalom. Osztályrészünk ugyan nem a kimeríthetetlen boldogság, de a hosszú szenvedésünk legalább sorssá állna össze. Ám nem így történik, és egyszer legkeservesebb kínjaink is megszakadnak. Egy reggel, a reményvesztettség hosszú napjai után, elfojthatatlan életvágyunk jelzi, hogy minden véget ért, a szenvedésnek sincs több értelme, mint a boldogságnak.
A szíved keres, amíg csak heves reakcióba nem lép. Hiába zártad a fiókba, úgysem adja fel a reményt. Addig dobog, amíg meghallgatod, hogy a vér az nem hűlt ki még. És hogy az élet kerek, hogyha másnak is helyet hagysz magad mellett még.
A szeretet épp oly türelmes, mint a gyűlölet.
Mindenki életében elérkezik a pillanat, amikor a világ elcsendesül, és az ember csupán a saját szívverését hallja. Ezért aztán jobb, ha megtanuljuk felismerni ezt a hangot. Máskülönben soha nem értjük meg, mit mond.
Minden tragédiának megvan a maga búskomor szépsége, amelynek láttán vagy sírásra, vagy kacajra fakad a szemlélő.
A legsajgóbb, leggyötrelmesebb kérdés annak a szívnek a kérdése, aki tudni szeretné: "hol érezhetném otthon magam?"
Könnyű annak, aki csontos, sovány, az látja a saját érzelmeit, ahogy futkosnak benne, mint svájci kirakatban a modellvonatok. Vékonyak, gyorsak, jól követhetők.
Amikor félek, szomorú is vagyok, és a szívem egy nehezék, amikor nem félek, jókedvű vagyok, s a szívem egy buborék.
A szív útján járók néha a vízen is tudnak járni. És ha néha elmerülnek, tudják, hogy ez az út ilyen, s a mélységből is felbukkannak újra. A szív útján járók tudják, hogy ez a jó út, az igazi, akkor is, ha nem veszélytelen. És ott is győztesnek érzik magukat, ahol a világ vesztesnek látja őket.
Facebook
Pinterest