Idézetek az érzelmekről
Úgy gondolom, hogy a szerelemre nem szabad egy életet alapozni; de talán az a lényeg, hogy valaminek teljesen át tudjuk adni magunkat. És ne aprózzuk el az érzéseinket.
Ha messzire mész, nem búsulok érted. nem bolondulok, ha szemedbe nézek, mégis, ha tartósan nem keresel, már sajog a lelkem, valakit igen vár, s epekedve magamtól kérdezem: mi ez: barátság? Mi ez: szerelem?
Az igazság valahol nyilván középen van. Csak mi hintázunk a szélsőségek között: ha nem vigyorgunk, akkor mindjárt zokogunk.
Nemcsak a mások érzelmeit kell tisztelnem, hanem éppúgy tisztelnem kell a saját érzelmeinket is. (...) Egyik a másik a nélkül nem megy.
A gyűlölet attól retteg a legjobban, hogy meditálunk rajta. Attól megsemmisül.
Nem azt gyűlöli az ember, aki jobb nála, és ezért megvetéssel néz rá, hanem azt, aki jobb nála, és mégis egyenlőként bánik vele.
A csodálkozás egy rés, amibe bele lehet csúsztatni a lábat.
Ünnepeinken és munkanapjainkon valahogy langyos nép vagyunk. Nem sok dolog érinti meg a szívünket, de sóváran vágyjuk az érintést. Nyitott szemmel fekszünk a sötétben, és várjuk, hogy az éjszaka megnyissa kapuit, hogy látomást mutasson. Gyermekeink bensőséges szeretete mélységesen megráz bennünket, de azért gondosan ügyelünk arra, hogy ők is éppolyan felnőttekké váljanak, mint mi. Langyosakká.
Mindig a szívünk az áruló, az késztet sírásra, az temetteti el velünk barátainkat, mikor pedig jobb lenne továbbmenetelnünk. A szívünk miatt émelygünk éjszaka, és gyűlöljük azt, ki épp vagyunk. A szívünk énekli a régi dalokat, az hozza vissza a meleg napok emlékét.
Az érzékelés folyamatában a változások többnyire fokozatosan mennek végbe. Idő kell ahhoz, hogy az ember rajongani vagy gyűlölni kezdjen egy eszmét, megkedveljen vagy megutáljon embereket, vagy egy hely lelkesedést vagy elutasítást váltson ki belőle.
Csak úgy kaphatod meg, amit akarsz, ha képes vagy uralkodni az érzéseiden.
A sírásnak és a nevetésnek a helye az agyközpontban közvetlen egymás mellett van, és ezért van az, hogy bánatunkban röhögünk, vagy örömünkben sírunk.
A börtön rendszere úgy van kitalálva, hogy egyszerűen elvárják az embertől, hogy úgy szemlélje a világot, mint egy sztoikus filozófus, és nyomjon el magában minden igazi érzelmet. De mindenki, a börtönőrök és a rabok is, időről időre áthágja a határokat.
A megformált, rendezett érzelmek fontosabbak, mint a fésületlenek.
David Herbert Richards Lawrence
Miért haragszom? Csalódott vagyok talán? Elutasítottak, azért bosszankodom? Becsapottnak érzem magam? Mindegy. Hiába érezzük úgy, hogy nincs közünk valakihez, az indulat által olyan emberekhez kötődünk, akik valójában csak arra szolgálnak, hogy a rossz érzéseinket tartósítsák bennünk.
Facebook
Pinterest