Bár a természet nehezen szerez, nehezen is veszít.

Nem a tudatosság szünteti meg a spontaneitást, hanem az úgynevezett spontaneitás - pontosabban a spontaneitás látszata - a tudatosság látszatát.

A másik emberről iszonyúan keveset tudunk, és nem is akarunk sokat tudni. A működőképességünket veszélyeztetné, ha minden embertársunkról, akivel valamilyen kontaktusunk van, túl sokat akarnánk tudni. Nem kezelhetünk mindig mindent olyan súllyal, mintha az életünk múlna rajta. A másik ember iránti közönyünk az életképességünk egyik záloga.

Fikcióban nincs olyan, hogy feladat.

Az utcákat szép és nemes dolgokról igyekeznek elnevezni, fákról, szabadságról, madarakról, pedig léteznek fák, amikre felkötik magukat az emberek, és a szabadság meg a madarak csőre sokakat tönkretesz.

A képzelet arra való, hogy a meglepetésektől védjen.

Mindig megnézem magamnak a távolodó etyekieket: milyen is egy boldogsága tetőzése előtt álló ember háta. De semmi különös.

A képzelet megvéd a csalódástól, a félelem az ijedségtől.

Aki nem képes tisztán énekelni, annak a lelkiismerete sem tiszta.

A jól sikerült, csonka esték éppúgy hazavágják az éjszakát, mint a rosszak, de teljesek.

Az életösztön valójában botránytól - valami kozmikus megszégyenüléstől - való félelem.

A szülők először elfogultak, később csalódottak, legvégül pedig dühösek.

A szégyent nem én hozom, adják.

A valóság próbája, és nem a képzeleté, ha valakit, akiről sokat hallottál, végre megismerhetsz.

A csodálkozás egy rés, amibe bele lehet csúsztatni a lábat.