Idézetek az érzelmekről
Nagyon kellett szeretnem ahhoz, hogy ennyire tudjam gyűlölni.
A józan ész gyakorta vereséget szenved az ösztönök vezérelte indulatok frontális támadásával szemben.
Honnan vegyem az uniformist, amely alá elrejthetném túlságosan nagy szívemet, úgy, hogy meg ne lássék?
Az, hogy értünk-e és szeretünk-e valamit, kétségtelenül összefügg. Még akkor is, ha az értelem, mint a kaméleon, ösztönösen igazodik az érzelmekhez.
Félelem, árulás, harag és kétségbeesés: ezek a legerősebb érzések, a többi halvány árnyék csak.
Ha a szeretettel hegyeket lehet megmozgatni, akkor a gyűlölettel kontinenseket.
Mindenkiben van annyi erő, hogy leküzdje az elérzékenyülést.
Néha úgy van, (...) hogy igaznak érzel dolgokat, még ha szorosan véve nem is azok.
Ha valaki állandóan elfojtja azokat az értelmetlen ösztönöket, amelyek arra indítják, hogy vakmerően veszélynek tegye ki magát, az előbb-utóbb problémát okozhat. Még a legjózanabb és a legkiegyensúlyozottabb embernek is csak saját korlátozott tere van az ilyen nemszeretem érzelmek tárolására. Ha folyton elpakolod őket, betömöd az agyad hátuljába, eljön az a pont, amikor még egyet be akarnál szuszakolni, de a szekrény tele, a zár hirtelen eltörik, az ajtó felpattan, és minden rád ömlik belőle.
Minden egyes alkalommal, amikor nevettem vagy mosolyogtam, arra kellett gondolnom, hogy hányszor fogok még sírni ugyanezzel a szájjal és szemmel. Aztán a szemem egy szép napon csukva marad, és mások fognak sírni meg nevetni, de akkor én már a föld alatt leszek.
A tudatos jelenlét gyakorlásának egyik fontos eleme az, hogy fel- és elismerjük, hogyan érezzük magunkat valójában - ami más, mint ahogy szerintünk érezni kellene magunkat.
Hasznos, ha felcímkézzük az érzelmeinket - például: "ez itt aggodalom". A címkézés eltávolít bennünket attól, ami zajlik bennünk. Olyanok leszünk, mint a felhők felett szálló repülőgép. A felhők ott vannak ugyan, de messzebb. A tanú helyzetéből szemlélődve távolabb kerülünk a gondolatainktól és érzelmeinktől, így nagyobb a valószínűsége, hogy múló jelenségnek érezzük őket, s nem azonosulunk velük.
Egyedül vagyunk az érzéseinkkel, és egyedül is maradunk. Még a legközelebb állók is csak sejthetik, mi játszódik le bennünk.
Előttem minden ember annyit ér, amilyen értékű a szíve. Előbb meg tudnék azzal barátkozni, ki valami szenvedélyében ezer roszat követett el rajtam, mint a hideg emberrel, ki ezer jót tenne velem. Lángoló szív, lángoló szív! vagy a fagyos sír!... Oh Istenem, ha az én meleg, forró szívem egykor kihűlne... de nem, ez nem lehet. Az én szívemet még a halál sem hűti meg. Temessenek el éjszakon, s ültessenek sírom mellé narancsfát; meglátjátok, hogy ott is virít, mert szívem megmelegíti a földet, melyben fekünni fog.
Vannak közönséges, hétköznapi periódusok az ember életében, és vannak különleges, nagy pillanatok, amikor magától értetődően az emberi lét mélyebb dimenzióiban gondolkodunk, életről és halálról. Mert ebben az állapotban nem is tudunk másképp. Meghal valaki, aki nagyon közel állt hozzánk. Gyerekünk születik. (...) Ha akarjuk, ha nem, az ilyen pillanat valósággal "odalök" a lét forrásaihoz. Oda, ahol fájdalom és gyönyör, születés és halál összeér. Nem tehetünk mást, elnémulunk, és látjuk, amit látunk.
Facebook
Pinterest