Idézetek az érzelmekről
A világban minden bátorságból, félelemből és haragból áll. A bátorság a dicsőség fáklyája, mely utat mutat az igazság öröklőinek. A félelem a kicsiny halál, mely teljes pusztulást hoz. A harag az egyetlen híd közöttük. A harag által egy paraszt megleli azt a bátorságot, hogy tetteivel a banditák félelmükben elmeneküljenek.
Odallus - The Dark Call c. videojáték
Ha valaki megérti, hogy mi az oka haragjának, gyűlöletének, képessé válik arra, hogy megváltoztassa, vagy ha kell, szabadjára engedje ezeket az érzéseit.
Nem tudod csak úgy életre hívni a félelmeidet, amikor szükséged van rájuk. De a düh, maga a kifelé törő félelem. Dühösnek lenni könnyebb.
A virágförgetegben sírnak az istenek, ha tombol a vihar, démonok nevetnek.
Halkul a hang, ami közli velem, hogy mikor milyen érzésből mennyi legyen, aztán végül teljesen elhal az űrben. Nemsokára már én kiabálok a hangnak, "érzés, most azért legyek egy kicsit én is!" De az űrben nincs is hang, az előbb is csak akartam hallani.
Jobb szeretni és félteni, mint semmit sem érezni. Különben megkövesedünk.
A korlátok amúgy jó dolgok: megvédenek a leeséstől. A gátlások viszont már nem jók. Azok a zuhanásélménytől védenek meg, ami akár jó is lehetne, sőt. Ami a lényeg lenne maga.
Az ész nem ismeri a szív érdekeit.
Amikor egy új, izgalmas személlyel találkozunk (...), olyan folyamatokat indít el, aminek vonzódás, gerjedelem, mánia a vége. Elvonja a figyelmet, és az ember folyton arra a bizonyos valakire gondol... de nem csak gondolunk rá: felépítünk egy belső modellt. Adódik a kérdés: valóban a másik személybe szoktunk szerelmesek lenni, vagy csak a róla alkotott képbe?
Sosem tudod majd a külvilágot irányítani, drágám, de az érzelmeidet annál inkább.
Az érzések elfojtása olyan, mintha egy léggömbbe folyamatosan levegőt fújnánk. Határa van annak, hogy mennyi levegő fér a léggömbbe, mielőtt kidurranna!
Nem tudom, hogy mitől rettegek jobban, attól, hogy újra látlak, vagy attól, hogy soha többé.
Szerettük egymást, az nem múlt el. Úgy rémlik, egy ideig haragudtam is, dühös voltam rá. (...) Én sem adtam semmi jelet, csak bámultam folyton. Ez volt a mi játékunk: hallgatás, nézés, távolodás.
A fájdalom és a szeretet összetartozik, az egyiket nem kaphatjuk meg a másik nélkül.
Nem érdekel, ha a szerelmem viszonzatlan is, mert már az boldoggá tesz, ha veled vagyok, vagy csak rád gondolok.
Facebook
Pinterest