Idézetek az érzelmekről
Az élet szenvedély nélkül olyan, mint az égbolt nap nélkül, a hold csillagok nélkül.
Sosem szerencsés, ha az érzelmek elvakítanak bennünket, amikor a tényekről van szó.
A gyenge férfi is erőre kap, ha belülről félelem és gyűlölet fűti.
Ha gyűlölöd, akkor még szereted.
Nincs kőbe vésett módja annak, hogyan kell szembenézned az általad okozott fájdalommal. Nincsenek szavak, amelyeket elpróbálhatnál. Az a jó, ha nyitott vagy, és őszintén helyre akarod hozni a kárt, amit okoztál.
Kétféle gyűlölet létezik. Az olyan ember gyűlölete, aki ismer téged, és az olyan emberé, aki fél tőled.
Ha valaki megüt, üssünk vissza? Ha szidalmaznak, vágjunk még nagyobb sértést a fejéhez? Ha megaláznak, tépázzuk meg mi is valahogy a méltóságát? (...) Ez a bosszú és a megtorlás ördögi köre, amelyben a fájdalom csak újabb fájdalmat, a bosszú viszontbosszút szül.
A különleges kihívásokkal teli hangulat vagy a feszült érzelmek bármikor összetorlódhatnak. Anélkül, hogy azt kívánnád, hogy ezek az érzelmek szűnjenek meg vagy legyenek mások, mint valójában ebben a pillanatban, megtanulhatod észrevenni, hogy milyen az "idő" benned, és azt, hogy a jelenben tartsd magad, abban, ami valójában történik.
Míg mindenféle érzelmet átélni normális dolog, a hozzájuk társult viselkedési formák nem minden esetben megfelelőek. Az érzelmeinket nem feltétlenül mi választjuk, azt viszont igen, hogy hogyan fejezzük ki őket.
Ahogy egy buliban sem mindenki a legjobb barátod, az egyik érzést jobban szereted a testedben tapasztalni, mint a másikat. De egyszer csak jobban megismered őket, talán mégsem olyan rosszak, sőt lehet, hogy van pár meglepő tulajdonságuk is.
A szeretetben sajátos rend van. Éppúgy, mint a zenében. Az érzéseknek is rendjük van. Nem habzanak túl, és megadják másoknak a szabadságot. Zenészek, lehet, hogy az életben nem szeretik egymást, de amíg játszanak, muszáj, különben nem jön létre szép muzsika.
Az embernek szüksége van egy helyre, ahol egy időre gyenge és sebezhető lehet, mielőtt megtalálná magában az erőt.
Ha az embernek útjába akad a harag, akkor vak, kegyetlen, rettenetes és tajtékzó, ám ha hagyunk rá időt magunknak, hogy jobban szemügyre vegyük, akkor rádöbbenünk, hogy ez a harag, amelyet látunk, álarc csupán, és a harag álarca mögött valójában... a szomorúság rejtőzik.
Az emlékeink mi magunk vagyunk... aki nem képes emlékezni, emlékeit megőrizni, az megnyomorodott lélek, szerencsétlen. Aki érzelmek nélkül él át mindent, a végén belül üres marad. Az emlékeink elkísérnek bennünket egész életünkben, részünkké válnak, belénk vésődnek, megkövülnek, szilárdak, súlyosak lesznek.
A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami a szívünkben marad.
Facebook
Pinterest