Riikka Pulkkinen
1980. július 8. — finn írónő
- Nem kérhetsz bocsánatot, hacsak nem fogadod el, hogy nem volt igazad! Ha bocsánatot kérsz, akkor be kell ismerned, hogy nekem van igazam. (...) - Nem. A bocsánatkéréssel az ember azt kéri, hogy olyannak lássák, amilyen, a tetteitől függetlenül. A megbocsátás pedig a legmélyebb szeretet, amire az ember képes.
Sült bolond lett ez a világ! (...) Vagy talán mi bolondultunk meg, mi, akik nem értjük.
Az ember néha annyira vágyik a változásra, hogy teljesen megfeledkezik a félelméről.
Ha a naivitás nem létezne, mindig minden ugyanolyan maradna. Nem történne semmi változás, ha valaki előbb nem álmodna róla.
Mindenkinek úgy kellene élnie, hogy ne veszítse el a saját énjét a másikban, ne kezdje el teljesen a másik életét élni.
A régi barátok és a testvérek olyanok, mint a torz tükrök, az ember időnként rájuk pillant, meglátja magát, és megállapítja: ez a tükör bizony már nem a régi.
A valóság várhat, mikor egymás álmait szövögetjük.
A világ minden ember számára egyformán idegen, mielőtt bele merne vágni, és megismerné.
Miért is ne bíznál egy idegenben, ha semmi sem bizonyítja, hogy nem érdemes? Az élet úgy kezdődik, hogy elengeded magad.
Újra elő kellene venni Kantot, és megkérdezni, valójában mit remélhetünk. És csak azután tehetjük fel a kérdést, hogy mit tehetünk.
A boldog ember jól érzi magát, szórakozik, és közben megváltoztatja a világot, mintegy mellesleg.
Egy nőnek csak két dologra van szüksége az életben: humorra és egy piros magassarkúra.
Az élet, még ha boldog is, a valóságban sokkal visszafogottabb, mint az álmokban. Ugyanakkor súlyosabb is.
Facebook
Pinterest