Idézetek az emlékezésről
Mintha már látnám is, Jő felém egy árnyék, Mintha az árnyékban Magamra találnék. Hiszen én jártam itt - Ide be van nyomva, De már nem ismerek A saját nyomomra.
Úgy veszem az emlékeket, ahogy vannak, elfogadom őket, és amikor csak tehetem, hagyom, hadd vezessenek. Ez gyakrabban adódik, semmint ahogy azt elárulom.
Ha elhagy valaki a szeretteid közül, lehet, hogy az arcát idővel elfelejted, de a hangja örökké veled marad. A hangja mindig ott lesz a fejedben.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Képek villannak föl, mindegyik a maga módján szomorú vagy vidám. Néha mindkettő. Az egyik véglet áthatolhatatlan, reménytelen sötétség, a másik a szinte felfoghatatlan boldogság, amely olyan vakító fénnyel ragyog, hogy bántja a szememet. Állandóan váltakoznak a képek, mintha egy láthatatlan kéz cserélné őket egyfolytában. Jön az egyik a másik után. Kattanás. állj! Merevítsd ki ezt a képet. Nézd meg jól, akármit is látsz rajta. (...) Az emlékezés ára a fájdalom, ami vele jár.
Nem adom vissza. Szemhéjam mögött őrzöm Legszebb képedet.
Meghökkentő, hogy a gyerekek mennyire nem felejtik el, ha valami megrázkódtatás éri őket.
Ha nem emlékszel semmire, nincs mit felejtened.
Játékokat nem lehetett elfelejteni, se a veréseket. Legjobban nem lehet a szenvedéseket. De az örömöket is tartogatja az ember.
Bár nem szokott hosszasan elmerengeni (...) a régi emlékeken, de nem is hessegette el őket, ha eszébe jutottak. Éppen olyan nehéz lenne kitörölnie az életéből ezt a fejezetet, mint megváltoztatni a születési dátumát. Néha azonban azt kívánta, bárcsak visszamehetne az időben, hogy kitöröljön minden szomorúságot, de sejtette, ha ezt megtehetné, az örömteli emlékek is eltűnnének. Abba pedig bele sem akart gondolni.
Ő az első szó, ő az utolsó, Mikor felkelek reggel, és a fejem lehajtom, Ő az egyetlen érték, és összes jó, Kinek emlékét őrzöm, és meg is tartom.
Megint csatát vesztett, fuldoklott az elméjét elárasztó emlékek tengerében. Zokogni kezdett. Először csendesen nyüszített, aztán hangosan felsírt, ahogy szíve mélyéből előtört a fájdalom. Hallotta a saját fájdalmát. Minden könnycsepp egy segélykiáltás volt, amelyre most is, mint mindig, hiába várta a választ.
Minden egyes lépéssel, amit tett, felszínre kerültek a rég eltemetett emlékek... visszament az időben egy nőhöz, aki egykor az egész világot jelentette neki. Nem a szerelme vagy a rokona volt, hanem a legjobb barátja.
A múlt egy időzített bomba, és ha egyszer szilánkjai beléd ékelődtek, mindig a felszínre fogják küzdeni magukat.
- Néha jó a múltban élni. - Nem mehetünk vissza. Nem vezet út visszafelé, csak előre.
Vannak érzések, amiket soha nem felejt el az ember.
Facebook
Pinterest