Idézetek az emlékezésről
Az emlékezésben élni az öregkor és az elvégzett napi munka utáni pihenés dolga. A fiatalságot ezzel kezdeni kész halál.
Egy gyermek, apja törött hangszerével rég elfeledett dallamokat játszana. De néma marad a furulya, és a gyermek szíve nem szabadul. Fénylő forrás ered lelkéből, éteri dallam. (...) A víz elmossa a múltat, mossa, mossa, mossa... amíg újra tiszta lesz.
Az ember igazán nem tudja, hogy a mások emlékezetében hol marad egy ragyogó folt utána.
Homályosak voltak az emlékeim. Nem emlékeztem már, hogy mi volt a valóság, és mi az, ami csak a képzeletemben történt meg. Csak a varázslatra emlékeztem. A vágyra. Fiatalok voltunk, ügyetlenek, tapasztalatlanok, de mégis volt benne valami fantasztikus.
Lehetett volna szerelem de nem tudtam jól kitalálni hol a helyem amikor lettél azon a májusba forduló estén.
Még emlékeztek rá, hogy milyen szép volt. A mosolyát még nem felejtették el. A hangja valahol még ott rezgett a levegőben, és szavainak zengésére is emlékeztek még. Még követni lehetett a lába nyomát, és a tárgyakon ott volt még az érintése. A szekrényben még ott sorakoztak a ruhák, amelyeket ő viselt, és a ruhákból még az ő illata áradt.
Néha tudod, hogy örökre megjegyzel egy-egy pillanatot, még akkor is, ha épp semmi sem történik.
Komoly erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy megszabaduljunk az emlékezetünktől, de ha ez sikerül, elkezdünk ráébredni, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint gondolnánk. Itt élünk, ebben az óriási testben (...), amiben benne van minden megoldás és minden probléma. A lelkedet látogasd meg, ne a múltadat.
Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen... Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen... akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj!
Az emberek többségének előzékenyen kihagy az emlékezete, és ez teszi lehetővé, hogy békében éljenek. Mindaz, amiből életük szövedékét szőtték, egyszerűen megszűnik a számukra.
Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint könnyön át, csak homályosan látja őket.
Mint amikor sebektől vérzel, De irgalmat nem kérsz mégsem. Belül úgy hordod a múltat, Bármi volt, nem tagadtad, Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal.
A vénkor udvara felett a gyermekkor holdja mind fényesebb, nincs is jelen, csak múlt álöltözetben: soha nem gyógyul be a régi seb. Azt szeretem, akit mindig szerettem.
Egy sort sem kapok tőle, hogy megkönnyítené az életemet! Majd belehalok már; minden pillanatban azokra a szavaira kell gondolnom, amelyeknek a legjobban örültem; addig ismételgettem magamban, hogy végül már azt sem tudom, csakugyan mondta-e őket.
Mindig ettünk egy fagyit a cukrászdában. Én mindig csokisat kértem, ő meg karamellt. Aztán kiültünk a járdára a fagyizó előtt, és én számoltam a kék kocsikat, ő meg a pirosakat, és akinek a legtöbb jött össze, az nyert. Szeretem azt a járdát. Lehet, hogy unalmas, de azt hiszem, az unalmas dolgokra emlékszem a legszívesebben.
Facebook
Pinterest