Idézetek az emlékezésről
Az élet arca nem mindig nevet, bús könnyek szántják sokszor, és a múlt gyötörni jár még, az ég is borult, ha visszapillant rája néhanap.
Ha a fiók mélyéről előkerülnek a megsárgult fotográfiák, az albumba rendezett felvételek, máris sorjáznak a hozzájuk kapcsolódó történetek.
És most már ne visszafele nézz, arra, ahonnan jöttél, hanem arrafelé, amerre menni akarsz - tovább.
Akik szerettek minket és akiknek segítettünk, azok akkor is emlékezni fognak ránk, ha minden nefelejcs elhervadt már a sírunkon.
Időre volt szüksége, hogy gondolkozhasson, hogy kicsit egyedül lehessen, hogy jól elraktározza magában az előző éjszaka emlékét - hogy később bármikor elővehesse, ha érezni akarja, hogy él.
Nem tudom, kitől származik az a szellemesen tömör meglátás, miszerint a múlt az egyetlen dolog, melyet azután is birtokolunk, miután nem rendelkezünk vele.
Valaha mindannyian megcsináltuk a balhéinkat, ha mégsem, akkor legalább elképzeltük. Voltunk ifjak, léhák, bűnösek, őrültek, ha csak egy percig, egy éca erejéig is. Erre emlékeznünk kéne, míg élünk, könnyebben elviselnénk önmagunkat és másokat, akár még a bigottságunkat is.
Furfangos dolog a múlt. Néha kőbe van vésve, máskor pedig elmosódó emlékek halmaza. De ha túl mélyre ásol a mocsokban, ki tudja, milyen szörnyet ébresztesz fel?
Van valami mentségem az életemre? Csak az, hogy ez történt. Hogy beérem-e a folytatódással? El vagyok ragadtatva ettől a lehetőségtől. A magam módján, elég udvariasan elláttam a dolgomat, nem nyafogok, nem gyűlölök, nem hivalkodom. Szép lassan kihúzódtam a forgalomból, az emlékeimmel bajlódom, de vajon valóban megesett-e velem az, amit elfelejtettem? És ha a sötétből néhány képet előhívok? Fejben sok képet gyűjtöttem, aztán úgy hagytam nyersen, egyszer talán előveszem őket. Vagy soha.
És ami talán a legszebb a percben! Percek alatt történik valami apróság, valami gyermekes általánosság, és aztán mindig, aztán örökké emlékezni kell rá.
A nosztalgia, mint mindig, kitörölte a rossz emlékeket, és megszépítette a jókat.
Lehunyom szemem legyél ahogy csak lehet egy nemlétező.
Nem tudom, hogyan állok az emlékezettel, az átlagosnál rosszabbul, azt hiszem. Másokra bízom a fontos dolgokra való emlékezést, és aggályosan őrzöm a lényegtelent, mintha készülnék valamire, és akarnék a szeszélyesen megőrzött cserepekkel valamit.
Behunytam a szemem, megpróbáltam fölidézni annyi elveszett szépséget, amennyit csak tudtam. Közelebb húztam őket, beléjük kapaszkodtam. Közben mindvégig tudtam, milyen röpke az életünk.
Amíg emlékszem nem vagyok halott. Csak a másolatom.
Facebook
Pinterest