Idézetek az emlékezésről
Talán erőm volt kevesebb, vagy célt tévesztettem? Lehet, elhibáztam az életet. Amikre vágytam egykoron, idézni is pironkodom. (...) Fáradt vagyok halálosan, hitem, reményem veszve van, te könnyíted csak lelkemet, gyermeki szép emlékezet.
Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov
Azért nem emlékeztem semmire, mert én, kicsi angyal, a világ minden kincséért sem tudtam volna elviselni, hogy emlékezzem.
Az emlékek eltorzítják az ember valóságérzékelését, a legélénkebb emlékek pedig szabályosan megsemmisítik az időt, s közben uralmuk alatt tartják az elmét.
Minden mindennel összefügg, ez mindig is így volt, és ha egyszer az ember felfedezi az első kapcsolatot az emlékek között, az olyan, mintha ledöntené az első dominót.
Hervadó télvirág nyílik csak nélküled, hűségem kékmadár, búcsút int, ellebeg, emléked fáklyaláng, lelkemben szendereg.
Bárcsak át tudnék sétálni az elmém ajtóin; hogy az emlékek mindig kéznél legyenek, ez segíthetne megérteni az éveket. Bárcsak tudnék választani Menny és Pokol között.
- Hadd szóljak önhöz barátjaként! Temesse el a halottait! - Ezt hogy érti? (...) - Hagyja a múltat! Forduljon a jövő felé! Ami elmúlt, elmúlt, önmaga emésztésével már semmit sem tud megváltoztatni.
Ami egyszer megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni, és amire egyszer az ember visszaemlékszik, azzal örökké együtt kell élnie.
Mire jó folyton csak a múltba zárkózni?! Miért kell ilyen görcsösen az elmúlt dolgokba kapaszkodni?!
Tisztában volt vele, hogy a múlt nem tágít, és bármikor visszatérhet. A múlt árnyai bizonyára most is portyáznak, szimatolnak, tűvé teszik érte az egész világot, és napról napra egyre dühösebbek.
A szenvedélyes szerető éles emlékező, a kihűlt nem akar, nem tud emlékezni.
Ó, mennyire hiányzott neki a férfi! Órákat töltött azzal, hogy visszaidézte a hangját, az arcát és azt az utolsó pillanatot, amit együtt töltöttek... végül az emlékek olyanok lettek, mint egy takaró, amellyel melegen tartotta magát a nyugtalanság és az aggodalom hosszú hideg időszakaiban.
Nem sokra emlékszem, de a szemére igen. Zöld volt, olyan sötét, mint egy folyó fenekén a moha. Gyakran gondoltam arra, hogy elveszhetsz egy ilyen tekintetben. Úgy elveszhetsz benne, hogy sosem találsz vissza magadhoz.
A családi fényképek mosolygós arcokat örökítenek meg: születésnapot, esküvőt, nyaralást, gyerekzsúrokat. Az emberek életük boldog perceit fotózzák le. Ha valaki átnézné az albumokat, arra a következtetésre jutna, hogy vidáman és lazán élünk, tragédiák nélkül. Senki sem örökít meg olyasmit, amit el akar felejteni.
Hű emlék marad, a szívemen egy álom őrzi arcodat.
Facebook
Pinterest