Idézetek a csalódásról
Álmai csak álmok. Saját maga kreálta illúzióvilág. Ha a férfi nem olyan, mint amilyennek ő elképzelte, az csak az ő hibája. Olyasmit várt, ami nem is létezett. És tudhatta volna.
A becsületes nyíltság nem erény. Ezt most tanultam. Többet én barátot Nem szeretek, ha ezt szüli a hűség.
Csontig vetkőztem, beengedtelek bordáim közé, lásd magad, s mondtam, csak mondtam, már nem is neked, hogy te is milyen messze vagy.
Ha majd foltozott álmainkat, lelkünk minden fehérneműjét idegeinkre teregetjük, mi marad meg a szerelemből?
Jó pár éve megtanultam a leckét: soha senkit ne engedj túl közel magadhoz! Törődj másokkal, de ne feledkezz bele, mert a végén úgyis el fogod veszíteni őket.
Ahogy egy ágacskát tömény sós oldatba bemártunk, rácsapódnak a kristályok, s ha kiemeljük, egy gyönyörű kristályszobrot kapunk. Hasonlóképpen a szerelmes is rákristályosít a szerelmére mindent önmagából, s egy idő után csalódik, mert rájön, hogy egy ágacska van ott tulajdonképpen.
Ábrándjainkat néha olyan szomorúan siratjuk, mint a halottakat.
- Soha többé nem tudok hinni egyetlen férfinak sem. - Ezzel nem vagy egyedül. Csakhogy lehet, éppen az a feladatunk, hogy ezt legyőzzük. Hogy a történtek ellenére is bízni tudjunk, s ha találkozunk egy olyan pasival, aki tetszik, annak esélyt adjunk.
Manapság az a legbiztosabb útja az előrehaladásnak, ha az ember nem csinál semmit!
Mindig lesznek pillanatok az életedben, amikor úgy érzed, hogy a világ úgy áll előtted, akár egy kibontásra váró ajándék. Mégsem olyan már semmi, mint régen. Úgy szemléled a világot, mint egy festményt, amelyet keretbe foglal az idő, a tapasztalat, és már mást jelent, mint azelőtt.
Most itt állok az ország ajtajában, hol valaha kopogtatnom se kellett, állok a küszöbön, semmit sem érzek, mert elfeledtették velem, hogyan kell megörülni a hazaérkezésnek.
Oly sok idő megy el formaságra, az embernek nincsen is élettere. Mint ez a gondolat a szótagszámba, napjaidba, lám, nem férek bele.
Amikor boldog az ember, olyan boldog, hogy nem érzi szükségét Istennek; sőt, mintha Isten kéréseivel egyenesen megzavarná ezt a boldogságot. Ám ha az ember észhez tér és hálával, dicsérettel fordul őfelé, akkor Isten - úgy tűnik - tárt karokkal fogadja. De mit talál az ember a kétségbeesés, a szükség órájában, amikor minden más segítség hiábavaló? Egy arcába csapódott ajtót, és a nehéz lakat kattanását, egyszer, kétszer, amint rázáródik.
Az igazság keresése közben magam váltam hazuggá.
Haragszom én, de miért magamra? Ígéretek, mint száz hazug csaló miért másnak jár a jó? Úgy él a nő, ha lelke hajtja, s a megszokás elhalványult fotó vagy csak én lennék mohó.
Facebook
Pinterest