Istenes vers
És imára is kulcsolom kezem, Úgy esedezem szívetlenül - szívért, Szárazon adom Istennek magam, Hátha reám bocsátja harmatát, És kinyílik a kőből egy virág.
Te, kit várnak romlottak és szüzek, Jegyese minden lehullott levélnek! S fogadd el tőlem ezt a levelet, Napsugárral írtam és őszi kékkel, És reménnyel és kétségbeeséssel És benne egész esett-magamat Hozom, s minden nyomorúságomat, S az életem hozom - Fogadj el így, ahogy vagyok Ó Őszöm, békességem, Jézusom!
Imádkozom hát; íme két kezem
Szent áhitattal összekulcsolom.
Hallgass meg engem, égi hatalom,
Hallgass meg engem, édes istenem!
Adj énnekem... hó, első a haza.
Hatalmas isten, népem istene!...
De kérni vajjon mit is kellene
Hazámért, melynek annyi a baja?
Ezért csak egy, csak egy a kérelem:
Mely így, mint van, már nem sok évet lát,
Teremtsd egészen ujjá e hazát.
Hallgass meg engem, édes istenem!
Én is így szeretnék Erdőt köpködni meg madarakat Meg persze sok-sok embert És mindegyik életre kelne Csak leporolná magát És már menne is élni Sietni és lökdösődni Meg kiabálni a boltban hogy már megint Drágább lett a tej És savanyú is Mint a fröccsbe csöppent izzadság.
Ami sötét volt eddig és hamis, most ismerem meg önmagamban is, de mind tisztábban látom önnön képem, milyennek Isten álmodott meg régen, s míg egyre mélyebben befele nézek, bennem látom a zengő mindenséget.
Lámpás volt reszkető kezemben És rongyolt lelkemben a Hit S eszemben a régi ifjuság: Éreztem az Isten-szagot S kerestem akkor valakit.
Isten vendége vagy e világon! mért nem hagyod, hogy a házigazda minden termét sorra nyitogassa, minden kincsét rendre megmutassa?
Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Isten a könnyben elcsöpög, elhágy engemet vakmerőn, lázas burokban hömpölyög világgá tárult hómezőn.
Szívedbe ne üssön sebet a világ! Akinek hittél, áldón átkarol! Felséges érzés tudni, hogy veled van, S az életed őszén, ha majd alkonyul.
Vigyázz a szíved tükrére, jaj, ne törjön össze! Ez az egy szíved van csak: csak ez van örökre! Ha összetörik ez a szép tükör, benne Isten arca már nem tündököl.
Az ISTEN sírt a mélyben ott, Mélyebbre nem hajolhatott: Emberré lett az emberért, hullatni érte drága vért.
Facebook
Pinterest