Istenes vers
Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak téged.
Fűben, virágban, dalban, fában, születésben és elmúlásban, mosolyban, könnyben, porban, kincsben, ahol sötét van, ahol fény ég, nincs oly magasság, nincs oly mélység, amiben Ő benne nincsen.
Rút a világ, fekete. Vak gyűlölettől fekete. Vak, mint az emberek szeme: az égig sem látnak vele. Pedig az égből lefele porzik már Isten szekere!
Minden lélekben van egy kis szivárvány, Kis csapóhíd, amelyet lebocsát, Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, - Ennek a hídnak hídpillére nincsen, Ezt a hidacskát csak az Isten tartja. Az Isten, aki a szívekbe lát.
Napsugarak zúgása, amit hallok, Számban nevednek jó ize van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem, Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: Te voltál mindig mindenben minden.
Élet, mindenki éljen, s ne tudja meg, miért él; ígérd már másnak, Isten, amit nekem igértél.
Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem eleget? miért vakitottál annyi nappalon, ha már ragyogásod nem lehet napom?
Micsoda viharzó Keresztút húzódik a feldúlt levegőben! Jézus-arcú, csapzott madarak vijjognak, sírnak eltűnőben.
Ős Egy, egyetlen Istenem! Mélyed mélyébe semmisüljek, te légy, te légy a mindenségem, aki mindig voltál, s aki vagy.
Néha van, néha nincs,
néha árny, néha fény,
az Isten is tűnő tünemény...
Mégis, mintha lenne,
mintha itt lebegne,
mintha minden pillanat szirmán
harmatként ő remegne,
úgy élek én!
Facebook
Pinterest