Búcsú az élettől
A gyászon áttűnik a szerelem. És azon, aki él, az, aki meghalt. A kettős lét mint fátyolszöveten egymásra nyomott kép lassan leválik a világról - ki egykor vágyadat betöltöttem, téged újraölelni majd megbontom halotti ágyamat.
Ha üt az utolsó óránk, abban a kimondhatatlan nagy örömben lesz részünk, hogy láthatjuk majd, akit alkotó tevékenységünkben csak érezni tudtunk.
Amikor az ember a halálos ágyán fekszik, nagyon érzékennyé válik, meglágyul, szeretne Istennel és a világgal megbékélni. (...) Azok a versek, amelyek félig-meddig a jó Isten elleni durvaságokat tartalmazták, aggódó buzgósággal kiszolgáltattam a lángoknak. Jobb, ha versek égnek el, mint a rímfaragó. Igen, ahogy az emberi lényekkel, úgy a Teremtővel is megbékéltem felvilágosult barátaim legnagyobb bosszúságára, akik szemrehányást tettek erről a régi babonába való visszaesésemről, ahogy ők az Istenhez való hazatérésemet nevezték.
Amikor az ember szembesül a ténnyel, miszerint meg vannak számlálva életének hónapjai, akkor az idő sokkal fontosabbá válik. Ugyanakkor minden napnak tudok örülni. Sosem voltam vallásos, de mostanában elalvás előtt fohászkodom, és megköszönöm, hogy ez a nap is megadatott még.
Lásd, a kis madárnál Akkor szép az ének, Midőn kebelébe Mindörökre vége Zajos örömének.
Utolsó leheleteddel érted majd meg, hogy az életed nem ért többet a határtalan óceán egyetlen cseppjénél! Ámde mi az óceán, ha nem cseppek sokasága?
Az ember azt gondolja, az idő az élet legfőbb sorvezetője, ám amikor számba veszi élete dolgait, rájön, hogy ez nem így van. Egyszerre megváltozik a fontossági sorrend, egyfajta érzelmi időrendben találja magát, ahol lényeges és lényegtelen a maga súlya szerinti helyre kerül.
Adj poklot, Istenem, s adj mennyet is, hogy félúton az ördög megkísértsen, hogy angyaloddal a rontást kivédjem, hogy eltaszíts, s hogy mégis megsegíts...
Ebben az üres világban boldogan, családdal és nevetéssel körülvéve befejezni egy hosszú életet? Kívánhat ennél többet egy ember?
Életem megmaradt karajkájából az idő éhesen harapdálja az utolsó falatokat.
Ha úgy hiszitek, hogy a könnyek elmossák a vágy kormos hókupacait, sírjatok egy kicsit! De ne sajnáljatok. Az örömért éltem, az örömért halok meg. Bűn lenne, ha síromra a gyász angyalának kőalakját állítanátok.
A halál előtt, a halál előszobájában, vagy hogy mondjam, megváltozik az ember személyisége. Fura dolgokat művel, olyanokat, amit előtte sohasem tett volna.
Most, hogy aludni lefekszem, Kérem az Urat, őrizze lelkem. Ha ezt a világot ma éjjel elhagyom, Lelkemet, Uram, a kezedbe adom.
Csak akkor kezdtem élni, amikor rájöttem, hogy meghalok.
Amikor eljön az utolsó órád, jussanak eszedbe cselekedeteid, és lelkeddel mérlegeld azokat, csakis akkor nyílhat meg előtted a mennyek kapuja.
Facebook
Pinterest