Búcsú az élettől
Ugye, gondolsz rám? Hiszen oly szomorú a halál, ha az emberrel nem gondolnak többé! Néha rossz voltam, nézzétek el. Tudom, ha a jó Isten akarná, boldogok lehetnénk, hisz oly kevés kell nekünk.
Nagyon szerettem volna egy gyereket tőled... azelőtt sosem akartam ezt. El sem tudtam képzelni. De most már gyakran gondolok rá. Arra, hogy milyen jó, ha valami megmarad az emberből. Egy gyerek, akiről olykor eszedbe jutnék. (...) Talán mégis jobb, hogy nincs gyerekünk. Hogy semmit sem hagyok magam után, így könnyebben elfeledsz. S ha olykor mégis eszedbe jutok, akkor is csak arra gondolj, hogy milyen szép volt minden.
Tedd fel magadnak a kérdést, mert még csak egy hajszál, Megérte élned azért, hogy meghaljál?
Ha szerencsém van, esetleg még azt a kort is megérem, Hogy földi létem tágabb összefüggéseit megértsem. És ezt soha nem kérem, de mindig reméltem, Hogy tovább él az emlékem a barátaim lelkében.
Én úgy szeretném felosztani a hátralévő napjaimat, hogy minden száz évben fölkeljek a síromból egy napra, és átröpüljek hazám fölött. Mert vágyom ugyan már a pihenésre, de az örökös elmúlás nem lenne olyan kellemetlen, ha apróbb dózisokra osztaná a gondviselés. Egyszerre megsemmisülni borzadályos, részletekben ellenben mulatságos lenne.
Tanulok halni - kínos, ha a zenész a koncerten próbál.
A halál közeledtével az élet legprózaibb részletei is felbecsülhetetlen értékűvé válnak.
Virágok sírját ásom, és kacagnak rajtam, ki tudja, lesz-e sírásóm, ha majd meghaltam?
Azzal nyugtatom magam, jobb, ha az ember akkor hal meg, amikor még élni szeretne, mint akkor, amikor már meg szeretne halni. (...) Ha az ember még élni akar, akkor van valami, amit szeret. Ez megnehezíti, de meg is könnyíti a dolgot. Nézd, nekem mindenképp meg kell halnom, és most hálás vagyok a sorsnak, hogy te az enyém voltál. Hiszen magamra is maradhattam volna, boldogtalan is lehettem volna. Akkor szívesebben haltam volna meg. Így persze nehezebb. Másrészt viszont tele vagyok szerelemmel, mint a méhecske mézzel, amikor esténként visszatér a kasba. S ha választanom kellene a kétféle lehetőség között, csak ezt választanám.
Ennyit jelent, ha az ember felnőtt? El kell viselnie ezt a fájdalmat? A saját kárán kell levonnia a tanulságot? Ha így áll a dolog, érdemes fiatalon meghalni.
Síromban párnám vagy, Vess ágyat. Lefekszem.
Az, hogy emlékszel majd rám, az éppen az a halhatatlanság, amire nekem szükségem van.
Sokat megtud az ember arról, akit szeret, ha az illetőnek meg vannak számlálva a napjai.
Elmúlik minden, és megmarad minden. Nem tudnak majd a házról, hol laktam. Nem tudnak majd a testről, amelyben éltem, és nem tudnak majd a lélekről sem, amely igazgatott engem. (...) Elfelejtenek, pedig szavak kérészeit kiabáltam és sírtam hozzájuk. (...) Elfelejtenek, és én velük maradok, mint egy titkos seb. Nem tudtak mit kezdeni velem, és én sem tudtam másképpen akarni az életet. Csak hiányozni fogok, és ez a hiány lesz az én mindenségem.
Lehet, hogy soha többé nem találkozunk. Szeretném, ha tudnád, hogy egész életemben szerettelek. Már azelőtt is szerettelek, hogy megismertelek. Te a részem vagy. Meg fogok halni. (...) A holnap éppolyan alkalmas a halálra, mint akármelyik másik nap.
Facebook
Pinterest