Búcsú az élettől
A leghelyénvalóbb, amit tehetek, hogy leélem a maradék életemet, mint ahogyan az ember végigszívja a cigarettáját, sietősen, hogy minél hamarabb végigégjen, miközben szemével már azt keresi, hová dobhatná el a csikket.
Vigyázó szemmel őrködöm majd azok felett, kik tovább élnek, akik az ember emlékét hordozzák, ki én voltam valaha.
Nem sajnáltam én semmit a világon. Persze egész csomó dolog volt, amit sajnálhattam volna: a mantahilla ízét, a nyári nagy fürdéseket a Cadiz melletti kis öbölben. De most a halál mindenről lefosztotta a szépséget.
E földi lét nem földi titka mindjárt tudni fogom, mi volt, mindjárt feledek minden miértet, minden holt, meddiget, mikort, minden vágyat, mi tovatűnik, minden reményt, mi elszaladt, s megértem végre: minden halál mindig az életből fakad.
Keltsd fel hamar, ha itt a vége Míg kint az est aranyfaként ragyog Fektess a lóherék ölébe Segítség nélkül összeroppanok.
Így tesszük meg a halálba vezető utat? (...) Botladozva elhalványulunk ahelyett, hogy emelt fővel várnánk a finálét?
Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.
Ha már elvetted ifjúságomat, Ha vágyam nincs már, tüzem lelohadt, Ha rámfújtál és lángom kialudt, Fújd szét, uram, a megmaradt hamut!
Amikor állok a tűzben, Bele fogok nézni a szemébe. Megengedem az ördögnek, hogy tudja, Elég bátor voltam meghalni.
Egy tájba lépek ki, ahová a másik nem követhet. De azért még változatlanul itt vagyok köztetek. Sőt, még csak most kezdődik minden.
Ha majd mindenem lemarad egy hirtelen rámnyílt határon, befogad, hol nincs folytatásom, mindenem a helyén marad.
Ne gyászolj! (...) Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj.
Engedd, hogy érezzem az örökkévalóság levegőjét, most, hogy már lejár időm! Reád bízom, Uram, magamat, ne engedd, hogy elvesszek az örökkévalóságban!
Négy éve már az összes filozófiai büszkeségemnek ellenálltam és visszatértem a vallási eszmékhez és érzésekhez. Abban az egy örökkön való Istenben vetett hitben halok meg, aki a világ Teremtője, s akinek az irgalmáért könyörgök halhatatlan lelkem számára. Sajnálom, hogy néha a szent dolgokról szóló írásaimban a neki kijáró tisztelet nélkül beszéltem róla, de elragadott korom szellemisége, valamint a saját elhajlásom. Ha tudatlanul azokat a jó szokásokat és erkölcsöket megsértettem, amelyek az összes egyistenhit igaz sajátosságai, bocsánatot kérek Istentől és az emberektől.
Az embernek hirtelen rengeteg mondanivalója akad, amikor élete végéhez érkezik.
Facebook
Pinterest