Czeizel Endre

A tudomány olyan, mint egy egérfogó, aki egyszer beledugta a fejét, az egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudja kihúzni onnan.

Amikor megszületünk, kromoszómáinkban, génjeinkben egy nagyon vastag könyv van, ebben pedig egy regény. A könyvből életünk során néhány száz oldalt olvashatunk fel csupán... az, hogy mit olvashatunk fel, s hogy mi van egyáltalán megírva - a veleszületett adottságoktól függ. De az, hogy mennyit, mikor és hogyan olvashatunk fel, már a körülményeink milyenségének függvénye.

Ahhoz, hogy valaki tudós legyen, nem elég nagyon okosnak lenni! Ahhoz személyiség szükségeltetik.

Mindenkinek van fogyatékossága, csak nem mindenkinek látszik.

Emberi érték a tehetség, ami majdnem mindenkiben megtalálható, csak sokáig kell faragni a követ, hogy végül megcsillanjon a drágakő.

Időnként a szürkének látszó kavicsból is előtűnik a drágakő csillogása.

Amikor az ember szembesül a ténnyel, miszerint meg vannak számlálva életének hónapjai, akkor az idő sokkal fontosabbá válik. Ugyanakkor minden napnak tudok örülni. Sosem voltam vallásos, de mostanában elalvás előtt fohászkodom, és megköszönöm, hogy ez a nap is megadatott még.

A betegségem előtt ateista voltam. De... ez megváltozott. (...) Nem abban a szakállas istenben hiszek, akit Michelangelo megfestett, hanem abban, hogy van ebben a világban valami összerendező elv. Kell, hogy legyen egy Mindenható, aki felügyeli a dolgokat.

A testi sebek behegednek egy idő után, de a lelkiek örökké megmaradnak.

Aki a halálból tért vissza, az minden napot meg tud becsülni.

Szerelem nélkül is nagyon jól lehet együtt élni. De nekem ezt például sose mondták el gyerekkoromban, és amikor elmúlt a szerelem, akkor nagyon erősen éreztem azt a kihívást, hogy melyik a nagyobb áldozat: hűségesen továbbélni egy kicsit takaréklángon, vagy venni a bátorságot, egy új szerelemhez, hogy abban bizonyos ideig újra boldog lehessek. Azt gondolom, ezzel minden ember szembesül az élete folyamán, de nekem senki nem mondta el, hogy az életemben ilyen kihívások lesznek, és hogy az ilyen kihívásoknak hogyan lehet a legemberségesebben megfelelni.

Az emberek végső soron (...) nem attól boldogok, hogy éppen ki a miniszterelnök, vagy hogy milyen volt a búzatermés, hanem attól, hogy rendben van-e a magánéletük, van-e társuk, akivel megoszthatják az életüket. A párkeresés óriási kihívás, és épp erre nem készítjük fel a gyerekeket.

Az értelmi adottságainkért mintegy ezer génpár felelős. Elképzelhetetlen, hogy a következő évtizedekben ezeket genetikai módszerekkel befolyásolni lehetne. Sokkal érdemesebb inkább tanulással kihozni belőlük a maximumot.

Meghalunk - ez a világ rendje. De érdemes harcolni az életért.