Idézetek a vallomásról
Nem merek rádnézni: éjszakázó Fáklyaszemem összekormolna; Nem merlek szeretni: reszkető, rázó Szerelmem láza rád is bajt hozna. (...) Nem merlek szeretni, mert szerelmemmel Halálos mélységbe rántanálak, Nem merek rádnézni, mert bűnös szememmel Azt hinném, a mennyben sincs szebb tenálad.
Hiába akarlak kitépni magamból, Örök rendelés háncsa kötöz; A lelkek kertésze lelkembe oltott, Nemes ágat vadon fa tövihöz. Hiába akarlak letörni szivemről, Belémhegedtél mélységesen, Nem vethet ki fölsebzett rostjaimból Ezer kétségnek vihara sem.
Nem akarom elveszíteni az arcod, nem akarok egy nap úgy felébredni, hogy nem emlékszem a régi szép időkre. Nem akarok elfordulni tőled, mert nem félek attól, amit a szerelem adott, majd elvett tőlem.
Kedves! Fogadj el, haraggal ne kergess, ne bánd, ha néha hozzám küld lángod, ne lázongj daccal érte. Nem tiéd az akarat, felém mi hajít, se az emlék, mely aranyköddel felhőzi be kerted, hol vágyvirágok fájva fakadnak... Én akarom ezt. Én akarlak.
Szolgáljon néked kezem és ajkam, Virágos réten meghajló térddel Rózsát és mámort gyüjtsek ölembe S adjam tenéked. Szemem a kelyhek mélyébe nézzen S legyen a tükre sokszinű kéjnek Szomjazzak vágyban - s harmattal mosson Téged a könnyem.
Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd Tiéd a sóm, kanalam mezítlen kell idejönnöd, hogy rádadjam, ami van. Rádadjam ruhául a tájat s a bíbor nagy hegyeket el kell, hogy bírja a vállad mindent, amit szeretek.
Az ember nem tud mindent elviselni. Úgy vágyom utánad, hogy se enni, se aludni, se pihenni nem tudok.
Én tőled kaptam a fényt, ami úgy ragyog rám, Én tőled kaptam a szót, ami szíven talált. Nekem nem kell más, csak egy pillantás. Ha elkísérsz, nekem tőled lesz szép a világ!
Hunyhat a máglya Ezek a szomorú, vén szemek Nem néznek soha másra.
Hogy a sok pusziból mi lett. Hogy van-e közös mibenlétünk. Hogy véletlenül vagy direkt van az, ha egy ütemre lépünk.
Veled a szív mindenkor megtalálja a boldogsághoz szükséges dolgokat. - Könnyű annak... De ne tudd meg, mily nehéz, keserű nekem, ha nem te vagy a méz.
S lehetsz nagyon távol, akármilyen messze, csak bezárom szemem, s itt maradsz örökre.
Érzem, hogy már rabom vagy, s Tiéd már szabadságom. Olyan szorosan foglak, hogy lélegzetre vágyom!
Szemedben keresem a végtelen óceánt, Bársony hullámaiban szíved dallamát. Távoli vizeken, távoli hegyeken, Tengernyi szerelem szomorú szívemen.
Lennék a könnycsepp arcodon, Lennék egy dallam ajkadon, Lennék én az út, hol csendben jársz. Lennék a kéz, mely felsegít, Lennék egy szó, mely felvidít, Lennék én a hír, mit régen vársz.
Facebook
Pinterest