Idézetek a vallomásról
Veled egy óra vagy egy perc, amennyire tellett, Visszaadta, amit tőlem sok hosszú év elvett. Emlékszem, ahogy megfogtad a kezem a fényben, Nélküled én csak egy árnyék lettem a sötétben.
A tűz itt bennem hatalmas, de mégsem éget, Én nem megkapni akarlak, hanem megszenvedni érted, Azt teszem mindennap, ezt te tudod a legjobban, Ha engem őrzöl, akkor szívedben a legjobb van. Egyszer majd mindenki mást lemosunk a testünkről, És a másik szívében a másik nevét festjük föl.
Kölcsönkértem a kabátod, hogy közelebb legyek a bőrödhöz.
Nem hallottalak. Hangod mégis ott zenél lelkem mélyében.
Ölelj erősen, hogy a magányt megfojtsam, Vigyázz rám, kérlek, nehogy elrontsam, Bújj mellém, jó így, csak összefonódva, Védjük kis világunk a világtól óvva.
Gyönyörű dallam, ha lelked a lelkemmel egy húron pendül.
- Mennyire kedvelsz? - Mint egy tavaszi macit? - Tavaszi macit? (...) Az meg mi, a tavaszi maci? - Hát sétálsz a mezőn át, egyedül, és egyszer csak eléd jön egy bársonyos szőrű, csillogó gombszemű, cuki kis medvebocs. És azt mondja neked: "Kis hercegnő, nincs kedved ma hemperegni velem egy kicsit?" Akkor összeölelkeztek, és egész nap csak hemperegtek a lóherével borított domboldalban, és rettenetesen jól szórakoztok. Csodás, nem? - Isteni! - Hát ennyire kedvellek.
Add nekem te két orcádnak Kellemes virágait, Én ajánlom bíbor szádnak Szám hevűlő csókjait. Óh, engedd meg, hogy meghintsem Vélek orcád két felét, Hogy velek köszöntsem, kincsem! Szép nevednek reggelét.
S ha elenyészünk végképp odalenn: Melletted nyugszik hamvadó fejem, A néma éjben átkarollak, Porló szivem szivedbe olvad, Együtt leszünk, míg tart a végtelen!
Sok bánat ért, de mindent elviseltem, Melletted élve, téged fogva át, Mint a madár, mely párjához simúlva Könnyebben tűri erdők viharát. (...) Ha lelkem csügged és elszállni vágyik E földről, hol nem szívesen marad; Szerelmed az, mely vissza-vissza térit, Mint tavasz a vándor-madarat.
Örök életre szerződtünk, hiszem, vagyis merem, Hogy megtaláltam benned, akire vágyom: a másik felem. Napról-napra erősebben lüktet ez a szív, Bízom benne, az érzés összeköt, akár egy híd. Annyi apró öröm ér, büszkén kürtölöm a világnak, Jobb ember lett belőlem, virágot a virágnak.
Ha rám gondolsz, Ha megcsókolsz, Ha megbántasz, Mosolyoddal kárpótolsz. Ha nincs tovább, Ha nincs már több, Egy lap őrzi emlékül, Mit is rejt a könny.
Kioszthatatlan részed, egy veled, Jobb részednél is jobb részed vagyok. Ó, ne szakítsd el tőlem így magad! Mert tudd meg, édesem, egy csepp vizet Könnyebb háborgó tóba ejtened, S onnan kivenned tisztán, csökkenés S növekedés nélkül, mint tőlem magad Elvenned és nem vinned engem is.
Az álmaimból és reményeimből szines, süppedő szőnyeget fonok. (...) Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg, nagyboldogan terítem majd eléd: menj végig rajta s érezd meg a lelkem különös, vágyó, rezgő ütemét...
Csókolj meg és szeress jobban és csókolva és szeretve végy öledbe és kezedbe, gyógyuljak meg illatodban. Csókolj meg és szeress jobban.
Facebook
Pinterest