Idézetek a vallomásról
Járok habok gyanánt futó finom havon, mint egy tűnt lét felé s föl-fölszippantgatom egy szép szigetvilág édes gyanta-szagát, két kezemen maradt szerelmed illatát.
Mi lesz a sorsunk nem tudom az egyre nyaktörőbb uton addig élek amíg te éltetsz ölelésed a szakadék szélén a végső menedék veled még a halál is édes.
Sok mindent szeretnék mostanában, de legfőként azt, hogy bárcsak itt lehetnél mellettem. Furcsa, de nem emlékszem rá, hogy mielőtt megismertelek, mikor sírtam utoljára. Mostanában meg úgy látszik, hamar kicsordul a könnyem... te viszont valahogy értelmet adsz még a szomorúságnak is, úgy közelíted meg a dolgokat, hogy attól enyhül a fájdalmam. Drága kincs vagy, ajándék, s ha majd újra együtt leszünk, addig akarlak a karjaimban tartani, amíg lesz bennük elég erő, hogy ezt meg tehessem. Sokszor csak az tartja bennem a lelket, hogy gondolatban veled lehetek.
Ami történt közöttünk, az megtörtént, és te sem tudod - hatalmadban nem áll - meg nem történtté tenni, bárhogy űzz. A volt-ból sose lesz nem volt, csak az nincs, mi nem létezett; szóval tagadhatod, szíved annál inkább kimondja majd. Vagy gondolod, magadnak tudsz hazudni, szerelemgyötört? Faggasd csak, ha mered, lelked, s figyelj, suttogva mit felel? Igenis rám tekintettél, befogadtál szívedbe, s ez megtörténve marad most már, ameddig a világ világ.
Csak zümmögöm nevednek halk zenéjét, és máris részeg tőled minden érzék, kit oly hiába, nyugtalan kerestem, hozzám találsz az áldott szédületben, hogy többé semmi - ugye - nem szakít szét? mint rím a rímbe lelkünk úgy hatol egymásba, egymásnak felelve, mint két tiszta sor!
Már hallottam rólad, azt mondják, téged nekem szántak, és csak a távolból néztem eddig, ahogy veled bántak. Ami hiányzott az arcodról, egy mosoly, amit én adtam, mit kiirtottak belőlem, azt visszaölöd szép lassan. Így lesz kerek nap, mi tegnap még csak félhold, most már félig élő vagyok, pedig tegnap még csak félholt. Ez az út, amit csak ketten járunk, kettőnknek van kövezve, én magam mellé rajzollak, más maga mellé szögezne.
Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk... Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled, és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy mintha még a démonaink is hasonlítanának! Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy... hogy mondjam... érezzem a saját... súlyomat?
Várlak, mert tudom: visszajössz; visszajössz, mert tudod, hogy várlak.
Mert míg kell csak egy árva perc, Külön; neked, Míg magadra gondolni mersz, Míg sajnálod az életed, Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan Halott és akarattalan: Addig nem vagy a többieknél Se jobb, se több, Addig idegen is lehetnél, Addig énhozzám nincs közöd.
Addig kerestelek, míg meg nem találtál - s hogy ez megeshetett, úgy érzem: becsesebb életnél, halálnál.
Így állok előtted s várom: tenyeredbe veszel s mintha hosszú útról érkeztem volna lélegzeted melegében visszatér belém az élet.
Úgy vágyom rád, mint ha itt se lennél.
Hiányzol. Az életemből, az ágyamból, a vonuló felhők futásából, az ébredő nap első sugaraiból. Hiányzol a tárgyakból, amelyeket megérintek, hiányzik a tükrömből az arcod. (...) Nehéz csönd nyomja szívemet.
Nagyon hűséges tudok lenni. Én mindig várnálak, és keresném a kedved. Megvédenélek, ha valaki bántani akarna. Őriznélek, amikor alszol. Mert bármilyen is legyél, biztos lehetsz abban, hogy számomra a legkülönb vagy.
Ha velem vagy szomorú szívvel hajnalodik várakozna még az éjszaka hogy betakarjon bennünket - vágyainkban hullámzik a tenger szemedben kacagnak az álmok mert a valóság ezerarcúbb mint a legszebb látomás: maradj velem mindhalálig.
Facebook
Pinterest