Idézetek a vallomásról
Cukrot, virágot, gyöngyöt szerettem volna hozni néked: nincs gyöngyöm, cukrom, virágom. Görnyedve hozom ahelyett s teszem kezedbe, nézzed, keserü életemet, egyetlen terhes gazdagságom.
A Napot adom neked, a csillagokat, hogy játssz velük. Egy pillanatra neked adom az örökkévalóságot, a hegyek erejét, csak tapsolj.
Mióta eszemet tudom, mióta a földre kicsuktak, beszélő szívemben te beszélsz, megálló szívemben te hallgatsz.
Ha szeretni akarsz, bejöhetsz számodra örökre nyitva vagyok megnézheted a szívemet nem kezdte ki a mosolyod.
Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás. El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást. A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt - téged szeretlek immár, nemcsak magamat.
Tudom már, te vagy a szerelmem, a véremből jössz, arra vársz, hogy karomba szorítsalak, hogy egyek legyünk... Rólad álmodtam. Bennem voltál, s én adtam a véremet, az izmaimat, a csontjaimat. Nem fájt. Oly szelíden vetted magadhoz a szívem, hogy gyönyörűség volt megosztanom magam. Azt kerestem, hogy mi bennem a legjobb, mi a legszebb, hogy azt is neked adhassam.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban: "Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam."
Az én rémálmaim mindig arról szólnak, hogy elveszítelek téged - mondja. - Amikor felriadok, és látom, hogy nem tűntél el, megnyugszom.
Mert kezdetben nem voltál Te sem, csak a vágy volt... És mégis éreztelek, és mégis tudtalak, robbanva törni készültem feléd, ragyogva vártalak, de még csak reszketés, sejtelem voltál te is, voltam én is szívedben, mégis tudtalak, tündöklött bennem az eleve-bizonyosság, hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen, mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés, mert ehhez kevés az értelem.
Valahol egyszer, álomban talán, El nem sírt könnyeink taván, Véget ér majd bús emlékezet, Elfeledve a hosszú éveket. Közös világunknak halk dalán, Újra együtt, énekink szaván, Sorolván sorsot, életet, Mindent, mit mondanék neked.
Kapj el, hogyha zuhannék Ha a vérem széjjeltép Nem lankad az indulat Amíg éget, élhetnék Szeress így Szeress még Pedig nem leszek már jó Csak ilyen senkinek való.
Tudom, hogy ha olvasod ezt a levelet, ez azt jelenti, hogy én már eltávoztam az élők sorából. Nem tudhatom ugyan, mennyi idő telt el azóta, de remélem, hogy képes leszel túltenni magad rajta, és már kezded kiheverni a történteket. Tudom, hogy a helyedben nagyon nehéz lenne nekem, de azt is tudnod kell, hogy mindig is hittem: kettőnk közül te vagy az erősebb. (...) Őszintén szeretlek. Én voltam a legszerencsésebb fickó ezen a világon azóta, hogy te beléptél az életembe. Darabokra törne a szívem, ha megtudnám, hogy többé már nem vagy képes a boldogságra. Kérlek, próbálj meg boldog lenni ismét! Kérlek, tedd meg ezt nekem... Találj magadnak valakit, aki boldoggá tehet. Lehet, hogy nehéz lesz, és most talán úgy érzed, ez lehetetlen, de én azt szeretném, ha mégis megpróbálnád.
Minden vagyok, amit vártál, Minden vagyok, amit nem sejtsz, Minden vagyok, mi lehetnék. S minden vagy, mi lehetséges, Minden lehetsz, mire vágyok, Talán semmi, talán Minden.
Nem kell, hogy igaz legyen, nem baj, ha csak álom, de fordulj meg, kérlek. Nem mese, nem álom, hogy egy nap mosolyogni láttalak. Lehet, hogy becsaptam magam, lehet, hogy álmodtam, amikor azt hittem, mosolyod nekem szól, de nem lehetett tévedés, nem lehetett álom, amikor nevemen szólítottál... Soha nem volt tévedés, és soha nem volt álom, hogy szeretlek téged.
Attól tartok, téged akarlak szeretni. Így döntöttem. És miért ne lehetne villámcsapásszerűen beleszeretni valakibe? Sokkal időigényesebb, hogy kiábránduljunk belőle.
Facebook
Pinterest