Idézetek a művészetről
A legsekélyesebb színdarabban is meg lehet találni azokat a helyzeteket, amiket kihasználva leleplezhetjük mindazt, amit a színpadon kívül rejtegetünk, vagy ha nincs meg bennünk, rejtegetnénk. A színészet varázslata elsősorban abban áll, hogy valaki emlékezni képes arra is, amiben nem volt része, ami nincs meg benne. Vagyis nem úgy tenni, "mintha", hanem beépíteni magunkba a feladat minden lehetséges értékét, és azt összeolvasztani azzal, amiben viszont részünk volt, ami megvan bennünk.
A művészet természeténél fogva valami olyat próbál megragadni, ami megragadhatatlan. Az ember minden műalkotással eszközt teremt, hogy kifejezzen valamit, egyetlen dolgot, amiről a művészet eredetileg szól.
Mivel a művésznek az anyagot kell formálnia, hogy az közvetítsen valamit, a lényegi dolog artikulációja nem lehet tiszta, mert túlságosan is az előtérbe tolakszik a közvetítőanyag elsődleges természete.
A művészet az egyetlen megmaradt érték ebben a világban.
A művész üres öntözőkanna, amelybe beleömlik az ihlet, és kifolyik belőle az alkotás.
Van a ritmusban valami varázslat: már-már elhiteti velünk, hogy miénk a magasztos.
Az író a szövegében legyen jelen, ez a legfontosabb. Ha jelen van, a színész kitalálja mindazt, amit még el akar mondani neki az író utólag.
Nem a fényképezőgéppel, hanem az agyunkkal, a belső látásunkkal kell felvételeket készíteni. Az objektív mindig a fejünkben legyen, ne előtte! Ha az objektívet rátapasztjuk a szemünkre, az olyan, mintha megvakítanánk magunkat.
Édes a vers gyönyöre s kétszer édes, hogyha a dal két szívet testvérré tesz; nem lelünk még emlékeink között se tetszőbb sorsot, mélyebb örömöt, mint a testvér-költőkét, kik a dráma múzsáinak örök diadalára egyesítették nagy szellemüket. A géniuszt oly érzés lepi meg, ha rájuk gondol, melyben zeng a jó, s mindaz, mi nagy, magasztos, gyógyító.
Nevezzétek ki a derék zeneszerzőt karmesterré vagy zeneigazgatóvá, a költőt udvari költővé, a festőt udvari arcképfestővé, a szobrászt udvari portréfaragóvá, s hamarosan nem lesz egyetlen haszontalan ábrándozó sem, csupa jól nevelt és szelíd erkölcsű, hasznos polgár él majd országotokban.
Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
A színészet sok tekintetben pusztán odafigyelés.
Egy remekmű éppen azért remekmű, mert tanulságai nem rekednek meg az időben.
A színésznek arra is nagyon kell vigyáznia, hogy ne legyen túl sovány, kövér, alacsony, magas, szőke, vörös, fekete, fehér, hangos, halk, fiatal vagy öreg, és ne legyen benne semmi olyasmi, ami a rendezőnek eszébe juttatja róla a barátnőjét, a barátját, az apját, az anyját, a lelkészét, a terapeutáját vagy utált mostohagyerekét. A színésznek elég jól kell ismernie a forgatókönyvet ahhoz, hogy időnként fel-felnézzen belőle, de az isten szerelmére, nehogy kívülről bevágja! Aki kívülről fújja, az olyan beképzeltnek látszik, mintha máris megkapta volna a szerepet. És mindenekelőtt, bármilyen égető szükséged van a munkára, bármennyire is korog a gyomrod, bármennyit bujkáltál is a háziúr elől, soha ne mutasd ki a kétségbeesésed.
Talán furcsán hangzik az, hogy a tudós ugyanúgy a teljes személyiségével vesz részt az alkotásban, mint a művész, ám ezen a téren a tudós és a szakember között körülbelül olyan a viszony, mint a művész és az iparos között.
Vannak folyamatok, amelyeket nem lehet gépesíteni, mert szeretettel kell hozzájuk kezdeni, példának okáért ilyen az írás is.
Facebook
Pinterest