Idézetek a művészetről
Amikor rajzolok, akkor nincsen valóság, csak a másik világ van, ami sokkal igazibb, mint az, amikor hazamegyek, vagy az iskolában vagyok.
Rajzolás közben boldog vagyok, igazából egyedül csak olyankor vagyok boldog, és amikor megnyerek egy rajzversenyt, akkor meg aztán végtelennek érzem a világot, és az jut eszembe, hogy bármit elérhetek, akár a csillagokat is.
Nekem a film olyan, mint halnak a víz, nem tudok meglenni nélküle.
Reggelre minden ferde lesz és széttörik ezer darabbá. Ó, költők, hol van, ki az éj tündéri tükrét összerakná?
Az őszinteség a legszebb elveszett művészet.
A műfajok keresztezése mindig megújítja kreativitásunkat, felrázza szellemi világunkat.
Az elkészült mű önálló életbe kezd. Ha csak nem halva született.
Némely kritikus mint a légy: rászáll művedre és bepiszkítja.
Muszáj ösztönösnek lenni, másképp nem működik az alkotás.
Az alkotáshoz meg kell változtatni a nézésünket, meg kell találni a saját támadási irányunkat, ki kell fejleszteni egy látásmódot, állandóan gyakorolni azt, hogyan lehet megváltoztatni a szabályokat, kikerülni a nehézségeket, harcolni önmagunkkal a klisék használata ellen.
Ahhoz, hogy valóban jó legyen egy alkotás, kell az a vibrálás, ami azáltal jön létre, hogy ütköztetjük a véleményünket. Én is mondok valamit, a másik is szeretne valamit, és aztán addig gyűrjük, amíg valóban működni kezd.
Egyetlen utazó sem kerülheti el, hogy visszásan érezze magát a mély katlanokban, a festők pedig beleborzonganak, ahogy a vászonra viszik a sűrű erdőségeket, melyek rejtélyességét éppúgy érzékeli a lélek, mint a szem.
Bármely illusztrátor képes festékkel összefröcskölni egy lapot, hogy aztán lidércnyomásnak, vagy boszorkányszombatnak, vagy az ördög arcképének nevezze el, ám kizárólag egy nagy művész képes valóban ijesztőt vagy valószerűt alkotni e stílusban. Éspedig azért, mert csak egy nagy művész ismerheti az iszonyat anatómiáját és a félelem fiziológiáját - az olyféle vonalakat, melyek lappangó ösztöneinkhez és örökletes félelmeinkhez kötődnek, és a megfelelő színbeli kontrasztot, melyek szunnyadó borzongásérzetünket költik fel.
A művész olyan, mint a cápa: muszáj mozognod, különben megfulladsz.
A legszebb zenét is hiába, vagyis csak a külföldnek írjuk, ha nem hozzuk előbb a magunk népét olyan karba, hogy meg is értse, amit írunk.
Facebook
Pinterest