Howard Phillips Lovecraft

Azt hiszem, a világ legkönyörületesebb dolga, hogy az emberi agy képtelen arra, hogy mindent mindennel összefüggésben lásson. Az elutasítás nyugodt szigetén élünk, a végtelenség fekete óceánjának közepén, holott egyáltalán nem lett volna szabad ilyen messzire jutnunk. A tudományok, miközben mind fejlődött a maga ösvényén, eddig nem ártottak nekünk, ám egy nap a tudás széttöredezett darabjai a helyükre kerülnek, és a valóság olyan borzalmas képeit tárják majd elénk, hogy vagy beleőrülünk a felismerésbe, vagy a halálos fényből elmenekülünk egy új, sötét kor nyugalmába és békéjébe.

Amikorra a világ kinőtt a gyerekkorból, a csodák emlékei is kikoptak az emberek fantáziájából, szürke városok magas, karcsú tornyainak ijesztő és rút erdeje emelkedett a füstös egek felé olyan felhőket szülve, melyek az erőtlen napot eltakarták a tavasz virágzó rétjei elől.

Később, a csöndes nyári esők idején, a fellegek széthintik (...) az álmoknak a darabkáit a költők meredek háztetőin, hogy az emberek ne éljenek az olyan ősi és különös titkok és csodák híre nélkül, amelyekről csupán a bolygók mesélnek egymásnak az éjszakában.

Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés.

A világ tényleg vicces, de a vicc poénja az emberiségen csattan.

Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.

Semmi sem tölt el nagyobb csodálattal, mint az, ha valami ellene szegül a természet törvényeinek, ha valami megmagyarázhatatlan hirtelen megbolygatja jól berendezett, megszokott kis világunkat.