Idézetek a hiányról
Ha annyi virágom volna, ahányszor eszembe jutottál...örökké a kertemben sétálhatnék.
Félek, mégis indulok, mert a múltamtól nem búcsúzok. Egy éve nem láttalak, de minden nap kívántalak. Vár ránk sok szép emlék, mit veled újra átélnék. Csak tudnám, hogy neked is ennyit ér.
Ha túl hosszúra nyújtod a közöttünk lévő köteléket, elszakad.
Nem akartam, hogy sírjon, de képtelen volt visszatartani a benne rekedt könnyeket. Zokogva az ágyra borult, arcát, mint egy kislány, a párnába fúrta. Nem magáért sírt, hanem a családjáért, és azért, mert a nap, ami a legboldogabb kellene, hogy legyen, a legboldogtalanabbá is vált egyben. Tisztában voltam azzal, hogy menyire magányos, és hogy bátorsága csak álarc, láttam mennyire fél ebben az új és idegen világban...de tudtam azt is, hogy... olyan túlélő, aki a múltat és a ballépéseit tisztán látja, de azokat soha meg nem bánja. Nem a kétségbeesés sírt benne, hanem az elmúlás.
Ahol egykor te voltál, most lyuk tátong, és valahogy folyton körbe-körbe járom nappal, s éjszaka belecsúszom. Pokolian hiányzol.
Gyötrelem volt, de öröm is hiányod hisz benne voltál. Ha a meghalás görcsében emléked is semmivé lesz s felszívódsz az áttetsző szenvedésben villám hasítja szét létem s szerelmem.
Mint hajnalban a csillag, eltűnik az áttetsző időben csillogásod. De újraszüli létezésemet napról napra hiányod.
Arcodba temettem szerelmem, mindenemet. Szikkadt földön, köves égen hol keresselek? Álmaimban gyönge álmod sohasem kisért. A hold párkányain jár ki nem halt, mert nem élt.
Egy lány hiánya ott, emitt egy másiké, mellek és hozzá karok, ajkak hiánya, hátsófeleké, melyek lassan összeállnak; kivé, s kérdezem, milyen sajátos létezőt kínálnak, mely van is és mégsem.
Aki egyre jobban érzi, hogy egyre kevésbé számíthat bárkire is, az boldog-boldogtalant jó barátjának nevez.
Egy életen át az öröm hiányzott! - Mit az örömtelen sosem feledhet. - Hisz még a boldogságból is épp az öröm hiányzott!
Létezel csak, mint egy gép, mint egy hideg fogaskerék. Új idők, ezt így mondják, nem találod, merre menj tovább. Elkopnak mind a szavak, tartalmuk talán igaz marad. Elszállnak mind az évek, és lassan fontos lesz neked, hogy legyen, akihez mész, legyen egy kinyújtott kéz.
Azt sehol nem tanítják, hogyan kell egymással kommunikálni, gyereket nevelni, vagy azt, hogy a párkapcsolatban felmerülő problémákat hogyan kell megoldani. Pedig ez a legfontosabb. Megtanulunk írni, számolni, de hol kell nekünk a gyökvonás az életben? Mennyivel fontosabb lenne tudni azt, hogy miként teremtsünk békét magunkban és magunk körül?
Az egymástól való állandó távollét örök szerelmeseket formált belőlünk, akik az életben nem egyszer, de százszor élik át az első simogatások, az első ismerkedés heves pillanatát. És mégis, mindig együtt ver a szívünk, egy a lélekzetünk a boldogság vagy a szorongás, az izgalom vagy a szomorúság óráiban.
Elmegy. Kinyitja az ajtót, elmegy anélkül, hogy visszanézne. Becsukja az ajtót maga mögött. Állok az ablaknál, és nézek utána. Gyors léptekkel távolodik, alakja eltűnik az egyik épület árnyékában. Még akkor is sokáig nézem azt a helyet, amikor már régen nem látom. Talán valamit elfelejtett elmondani, és talán még visszatérhet - reménykedem. De nem jön vissza. Csak a hiánya marad utána, mint valami horpadás a térben.
Facebook
Pinterest