Idézetek a hiányról
Elengedni békében, aki menni készülődik, erőt kívánó tudás. Vagy tett? Ki tudja. De elviselni, hogy üres az ágy, hogy nem tudod már felültetni... Hogy nem kell senkinek a tálcán a kávé. (...) Hirtelen szabad vagy. Most már csak ezt kell elviselni. Ezt a rád zuhanó, nagy, üres szabadságot.
Különös, milyen csönd tud lenni egy házban, amelyet otthagyott a család.
Pár percet itt tölt, hogy utóbb időtlenül hiányozhasson.
Valami nincsen rendben e kerek féltekén, végesben, végtelenben téged kereslek én.
Kedvesem messze van és hogy szép maradjon, fürdetem néha könnyeimben...
Árnyék fény nélkül Mondat szó nélkül Tenger víz nélkül Ennyi vagyok nélküled én! Dallam hang nélkül Felhő szél nélkül Erdő fák nélkül Ez lettem nélküled én.
Nélküle üres vagyok, kongó edény, mely feltöltésre vár. Nélküle semmi vagyok, mint a könyv szavak nélkül.
Átrepülnék hozzád mindenen, Rajtad kívül minden végtelen. Hideg szellő fújja arcom, Itt vagyok, de mégsem látszom, Hiszen a szívem Ott maradt, nálad hagytam.
Pótolsz... folyamatosan pótolsz. Valamit és valakit. A hiányt és Őt. Az Ő hiányát. Pótolod vásárlással, utazással, kozmetikussal, apró élvezetekkel, olvasással... Csak éppen vele nem. Ám ne feledd: ma még megteheted. Amíg fiatal vagy, mindezt megteheted. De elérkezik az idő, amikor nem utazol, nem vásárolsz, nem mész kozmetikushoz, nincsenek apró élvezetek. És Ő sem lesz. Amikor a legnagyobb szükséged lesz rá. Már csak a hiány marad. Pótolhatatlanul.
Nem jutsz be az egyetemre. Helyhiány miatt nincs állás. Helyhiány miatt nem kapsz szállodai szobát. Helyhiány miatt nem ülhetsz fel a repülőre. Helyhiány miatt másik éttermet kell keresned. Helyhiány miatt számtalan dologról kell lemondanod... És helyhiány miatt nem vagy boldog. Nem azért, mert nincs számodra hely más szívében. Hanem, mert nem találod a helyed. Hiányzik.
Itt maradtam egyedül, négy fal közé bezárva. A percek szenvednek, várnak az idő halálára. Minden hideg, minden fagyott, belepett mindent a hó. Az összes dolog halott, csak hiányod állandó.
Néha otthontalanabb lesz az, aki otthon marad, mint a másik, aki a világba megy.
Ó, kicsikém, mennyire szeretném látni egy cseppet, a hangját hallani, megcsókolni, legalább futólag, ha másképp már nem lehet! Hát igen, hiába, az ilyen gondolatokat nem tudom elnyomni magamban. Nagyon hiányzik nekem, drágám: szívem-lelkem annyira gyötrődik, mióta elszakadtunk egymástól, hogy valóságos testi kínokat érzek.
Emlékszem rá, mennyire más volt veled, Elrejtőzve a világ elől szorítottam meg finom kezed. Érzem, vénáimban lüktet még, és nem eresztem, míg élek, Álmaimban hozzám bújsz, csak nézz rám újra, kérlek!
Néha egy szó segítene, de nem kapom meg. Vagy azért, mert nem figyelnek rám, vagy azért, mert nem is sejtik, hogy hiányzik nekem, vagy azért, mert nem tudják, mi az a szó, ami feloldja a bajomat.
Facebook
Pinterest