Idézetek a hiányról
Mindenki arról álmodozik, hogy egy napon belép egy férfi, aki meglátja bennük az igazi nőt, az érzéki asszonyt, a hűséges társat, a megértő barátnőt.
Egyedül, mindig egyedül bolyongani a világban... Ez lenne a reám kiszabott életforma? (...) Saját otthon, néhány jó barát hiányát érzem. Sokszor lehetetlennek tűnik így tovább élnem. Lesz-e, és ha igen - hol lesz az én igazi otthonom?
Az emberben él a vágy az olyan gyengédség után, melyet csak egy nő nyújthat. Néha magam is érzem hiányát a simogató női kéznek.
Ahogyan alvás közben szükségünk van az álmokra, ugyanúgy miközben ébredezünk, szükségünk van rá, hogy megérintsünk valakit és beszéljünk hozzá, hogy megérintsen valaki, és beszéljen hozzánk.
Csoda veled minden, csoda veled minden perc. Kínoz a hiányod, amikor nem rám figyelsz. Öleléseinkben is túl nagy a távolság, lelkedet a lelkemmel szorosan átfonnám.
Rettenetesen nehéz lesz téged elfelejteni. És még nem is tudom, hogy valaha rászánom-e magam. Már nem csillogtatod a szemem. Már csak monoton nyelem a kávét, a könnyek helyett. Már csak valami égi hatalom tudná megjósolni, hogy jelenleg merre tartasz. Vagy hogy fájok-e neked.
Neved az álmatlan tengerre írom Már fodraid közt leng a szürkület Virraszt velem örökös éber áram. Sötétedik. Meghalok nélküled.
Egy napon észrevettük, hogy hiányzik egy szó. Senki sem rabolta el tőlünk, nem is felejtettük el. Egyszerűen csak nem volt többé.
A félelemtől már nem félek. Inkább a közöny óráitól riadozom. Attól, hogy egy napon felébredek, és már valóban nem leszel. Elárullak az álmaimból, kikerülsz a világomból, a vízióim szétfoszlanak, a falak porrá hamvadnak. És te? Lenne olyan történet, melyben a nevem szerepelne? Hogy csak mesélj rólam? Nem hiszem, hogy több emléket őrzöl magadban, mint én tettem.
Amikor egyedül vagy - a tengeren, a sarki sötétben -, egy távollét életben tarthat. Akit szeretsz, karbantartja az elméd. De amikor csak a város másik végében van, ez olyan távollét, amely a csontodig rág.
A távolság keserves próbája a szerető szíveknek!
Szenvedéseink tárgya: a hiány, valakinek vagy valaminek a hiánya. Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs - akár elvesztettük, akár elvették - vagy úgy, hogy másoknak van, de nekem nincs. Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll. Ezért van az, hogy a szenvedést megosztani nem lehet. Mert a hiányt, a nincset, a nemlétet nem lehet átadni, vagy átvenni. Mert nincs.
Nyomorultan, tériszonyban, könyörögve a semmitsemtudásért, még mindig magamhoz szorítanék valakit, valamit, Veszendőt a Veszendő.
A depresszió fő oka nem az anyagi nélkülözés. A depressziót a szeretetteljes emberi kapcsolatok hiánya okozza.
Ma jött az első csöndes férfibánat És lágyan érintette szívemet, Mint nyárutó esője néma fákat, Melytől az első holt levél pereg. Ma jött az első, csöndes férfibánat, Ma már múltakba nézek én utánad.
Facebook
Pinterest