Idézetek a hiányról
Berendezhetjük úgy az életünket, hogy várjuk, egyszer csak jön valaki, aki mindent megad nekünk. Akkor megvan annak a csodálatos, szédítő, felkavaró, szívet dobogtató mindennek az illúziója, amely elviselhetővé teszi a krónikus hiányérzetben szenvedő életet, mindaddig, amíg az ember fel nem éli (...) az illúziót. Akkor aztán már csak a hiányt érzi.
Keresem azt, mikor még voltunk. Elhitetem magammal, hogy létezett az a pillanat. Aztán összetöröm. Elfelejtem. És ismét elfog a pánik.
A szeretet tragédiája, hogy semmit se szerethetsz jobban annál, ami hiányzik.
Bárhova fordulok, ég és föld üres: ők nincsenek ott, s ezt meg kell szokni. Lelkek, szellemek? Apály sodorja őket. Nincsenek.
Mi lesz velem, mondd? Szemem fényét félelem fakítja, mellkasomban buta álmok. Karnyújtásnyira, mégis távol: hiányzol az éjszakámból.
Mert messze vagy, mert messze vagy, olthatatlan a szomjúságom, hangodat, hogyha hallanám, nem lenne több szomorúságom, hogyha látnám szép arcodat, le nem venném a szemem róla, s titkon néznélek éjjel is, álmodban, amikor nem tudsz róla.
A hiány egyenletét számolod, de nem ismersz hozzá megoldóképletet.
Egyek vagyunk, bármilyen messzi útra ha elmennél, Alkonyodik, csillagok fénye gyúl már, bár itt lennél!
Van-e olyan élményed, tapasztalatod a férfi-nő kapcsolat területéről, hogy tulajdonképpen minden jó, valami mégis hiányzik? Tudod, mi hiányzik ilyenkor általában? Te magad. Úgy egyébként jól működnek a dolgok, csak te nem vagy benne eléggé. Az hiányzik.
Napról napra, hétről hétre úgy éreztem, valami szétárad bennem, ott legbelül, valami lágyan és melegen, finoman és érzékien átveszi az irányítást testem felett. És ez a valami egyre elviselhetetlenebbé tette azt a tényt, hogy csak úgy létezzünk a világban, távol egymástól. Ez a valami nem pusztán a nő vágya volt a férfi után. Hanem az életem mélyéből egyetlen pillanat alatt feltörő szerelem.
Egyre kevesebb az, ami hiányzik - de az egyre jobban.
Nem megyek hozzád már évek óta hittem így könnyebb lesz talán de nem kudarcba fulladt minden próba te vagy az egyetlen hiány.
Nehéz, amikor az ember itt marad. Várok (...), és nem tudom, hol van, nem tudom, hogy van. Nehéz annak, aki marad.
Egy asszonynak sem kívánom, hogy harmadévente lássa azt, akit szeret, s akkor is bujkálva, törvény és egyház átka elől! De minden asszonynak kívánom, érezze azt a szerelmet, amit csak az érezhet, aki így harmadévente láthatja azt, akit szeret.
Egy drága nő, egy asszony, kit szerettem! Fák sírjatok, virágok sírjatok! Hogy elfeledtem, hogyan is hihettem? Füvek ti, sírjon minden sarjatok, füvek, akiken ágyamat vetettem s ahol most már egyedül alhatok! Könnyfürdőben szépüljön égi lénye s haljon meg egy nagy szerelem regénye.
Facebook
Pinterest