Idézetek a hiányról
Fáj a lét, a létezés,
A lefekvés és az ébredés.
Fáj a múlt és fáj a jelen,
mindez azért, mert nem vagy velem.
Ma éjjel az emlékeddel
alszom vagy virrasztok,
hisz' megtörtént már párszor,
makacs fájdalommal kívánom a hajnalt,
kérlek bocsáss meg
nagyon hiányzol.
Mert mi a szerelem? Nemcsak általában, hanem esszenciájában? Vágy, tomboló szükség és hiány, egy űr az ember testében, amit csak a másik tölthet be, nélküle üresen kong minden.
Furcsa társ a magány. Amink van, megoszthatatlanná válik. Amink hiányzik, kétszeresen hiányzik. A víz fölé hajolva tükörképünkben pirosabb és élőbb a vér, mint mibennünk, ha magányosak vagyunk.
A szerelem inkább kötődik a másik hiányához, mint az együttlétekhez.
Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.
Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé.
Mint eldobott kő az úton,
Mit csak játékból hajítottál,
Úgy vártam, hogy jössz majd, és újból
Megérintesz, és játszunk tovább.
Hosszú a nap, hosszú az éj,
És csak a vágy, ami nem kímél,
Hajnalokon félredobom, minden
Büszkeségem, ha hiányzol nagyon!
A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.
A szívben tátongó űrt nem lehet egy dugóval elzárni.
Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.
Amikor távol vagyunk a szeretett lénytől, minden járókelő őrá emlékeztet.
Facebook
Pinterest