Idézetek a hiányról
Egy apának pokol az, ha gyermekei nélkül van.
Mint a szerelem, a magánélet is akkor a legnyilvánvalóbb, amikor nincs.
Ne hagyj egyedül, ebben a mélységben, ahol nem tudlak megtalálni! Ó, Istenem, ezt nem lehet szóval elmondani. Nem élhetek az életem nélkül! Nem élhetek lelkemtől megfosztva!
Tudom, milyen érzés az, hogy mintha ott sem lennél, amíg ő rád nem néz, meg nem érint, vagy nem süt el egy viccet a károdra... Csak hogy mindenki lássa, hogy vele vagy, az övé vagy.
Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó.
Korunkkal az a baj, hogy tele van útjelző táblákkal, de sehol sincs megjelölve a cél.
Itt vagyok... amit nagyjából úgy lehet lefordítani, hogy inkább meghalnék, mintsem elszakadjak tőled.
A külvilág semmit nem jelent számomra, ha nem vagy velem.
A szerelem hónapokká duzzasztja az órákat, és évekké a napokat; a legkisebb távollét is egy örökkévalóság.
Mekkora üresség, ha távol van az a lény, aki egymaga betölti az egész világot! Ó, mennyire igaz, hogy, akit szeretünk, megistenül! Nem volna csoda, ha Isten féltékeny volna rá, ha nem volna bizonyos, hogy a mindenek atyja a világot a lélekért, a lelket pedig a szerelemért alkotta meg.
Ha nem gondolsz is rám ezer évig, én egy órán belül ezerszer gondolok majd rád.
A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya az jelzi, hogy szeretem.
Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.
Ezüstpárákban álmodó hegyek tündéri folyók felé lejtenek, melyek fölé az ámult, ifjú hold aranyló arca szomjasan hajolt, s úgy csókolja a vizeken a fény, ahogy emlékeimben téged én.
Hiányod hiányzik. Jóból, rosszból.
Facebook
Pinterest