Idézetek a hiányról
Száz mérföld nem nagy távolság, kivéve annak az embernek, aki a szeretteitől van távol.
Engem valahogy nem vonz. Nincs szexepilje. Egy csepp kacérság sincs a pillantásában. Szőke haj, szép bőr, mogyoróbarna szem, egész jó alak, kellemes mosoly, de hiányzik belőle az a valami, amitől egy férfi utánanéz az utcán a nőnek.
Csodás nyár volt az életem, vidám napsütésben kiapadhatatlan patakként csordogált, míg ő mellettem volt, de mióta magamra hagyott, a felkavaró ősz szomorú magányosságban örvénylett körülöttem, és rántott magával egyre mélyebbre.
Nékem nincs még szeretőm, Nem adott a Teremtőm. Elmegyek hát keresni, Szeretnék már szeretni.
Nem szerelem ez már, - könyörgés: - engedd, hogy magam visszaadjam, hisz mindazt, mi lehettem volna, - bár elrontottam - Tőled kaptam.
Van a modern életnek egy szabálya, amely sziklaszilárdabb annál, hogy sosincs rendőr, amikor szükség lenne rá: amikor igazán szükséged lenne emberi lényre, akkor mindig az üzenetrögzítővel találkozol.
Amíg csupán lopjuk magunknak egymást: csak lopott holmi lesz, mi rég miénk, vezekelünk a rég megérdemelt nász visszaeső kis bűnözőiként, akié vagy, elvesz naponta tőlem, s ha néha visszakaplak egy napig: megint sután, csak félig-ismerősen puhatolom felejtett titkaid, heteken át, míg várom folytatását egy-két lopott órának, meglopok minden varázst, mit új találkozás ád.
Meddig vergődni még, az irgalmas sötétben elrejtve, hogy pirít a bosszúság s a szégyen; ígérő titkokat kutatva ostobán, kapkodni lázasan egy tűnt igéd után; mormolni százszor egy rég elhalt párbeszédet, enyhíteni egy szón, mely egyszer fájt tenéked; s leintve részegen a hűvös ész szavát, neveddel verni fel a néma éjszakát!
Hiányzol nekem, mint özvegy gyászol, Néha eltörik, mi törhetetlen, ha nem vigyázol.
Szerelem kerítője, esti csillag, ragyogsz előttem, de mosolyra sem méltatsz.
Gyöngyök perdülnek szét. Jaj, odalett a zsinórjuk? Felfűzném ismét, de mit érne: hiányzol, biztos csat, hogy meg tudd őket tartani, Kedves.
Csak azt tudtam, hogy minden másodperc, amit vele töltök, csak növelni fogja a később elszenvedett fájdalmat. Mint egy drogosnak, akinek nincs elég anyaga, közeledett a végítélet. Minél többre van szükség most, annál nehezebb lesz, amikor kifogytam a cuccból.
Csak nézek és találgatom, hol az én kedvesem. Álomban, ébren egyre csak keresem, keresem. Mert megvan ő, tudom, tudom, csak elmaradt, de hol? És addig, addig keresem, én se vagyok sehol.
Szeretném minél előbb betölteni a távollétünk alatt keletkezett űrt!
A távollét olyan a szerelemnek, mint a szél a tűznek: a kicsit eloltja, a nagyot még nagyobbra lobbantja.
Facebook
Pinterest