Idézetek a hiányról
Nem látlak én téged soha, soha, sohasem, Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem. Nevedet hiába mondom, könnyemet hiába ontom, A harcok mezején, valahol tőled távol...
Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre.
Káprázva ébredek: idegen ágy. Fehér hó lepi szobám padlatát. Fel-nézek: a hold vakítva ragyog. Fejem le-csügged - hazagondolok.
Nem azért szököm el hogy hiányozzak én mindig hiányzom.
Vele voltam a legboldogabb. Biztos vagyok benne, hogy nem érzem majd ugyanezt. Ezért nem akarom feladni. Nem tudom feladni!
Mindenki tudja, hogy van ez, ha hiányzik az, akit szeretünk. Az ember minden idegenben őt véli felfedezni, abban reménykedve, hátha őt látja. (...) De aztán hallod, hogy ez mennyire szánalmasan hangzik, így inkább csendben maradsz, és várod, hogy megszakadjon a szíved.
Azt is észreveszed, ha elmúlt a fogfájás. És ez még nem jelenti azt, hogy arra vágysz, hogy visszajöjjön.
Voltam szállásod biztos menedéked most hűlt helyed vagyok.
Indulnál, de még nem engedlek haza. Majd csak akkor, ha már annyira fáradt leszek, hogy a távozásod után rögtön elalszom, és nem marad időm gondolkodni.
Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat.
Attól függetlenül, hogy mennyit veszekedtünk, mindig bántott, ha elmentél.
Star Wars: Az ébredő Erő c. film
Az összes szombaton itt ugyanaz a playlist pörög, de már nem érdekel, mert nem a zene miatt jövök. Szólhat hajnalig, vagy sose érjen inkább véget, ha kitölti bennem ezt a rohadt ürességet.
Törött dobverő, Cigarettafüstben úszó, kopott öltöző, Egy magányos gitár, néhány papírpohár, Elment mindenki már.
Sok olyan dolog van, amelyek nélkül hosszan elvan az ember, és észre sem veszi, hogy tulajdonképpen már hiányoznak neki.
Mióta nem jársz ide, elég nagy a rendetlenség a szobámban. Most végre lehet káosz, úgysem látod, nekem meg jó így is. Csak ébredéskor a szanaszét heverő ruhákról, könyvekről és poharakról ne az jutna eszembe, hogy miattad pakoltam össze mindig. Viszont ha rendet raknék, úgy olyan lenne, mint azok a napok. Mintha várnálak.