Idézetek a hiányról
Szakítottunk; mégis tovább Trónolsz, itt, a szívem felett: Emléked folyton át- meg át- Cikázza az életemet.
A sóvárgás (...) olyasfajta érzés, mely kizárólag akkor fog el, ha van kit szeretned. És ez boldogságra ad okot. Egészen addig, amíg a szeretteid nem kerülnek túl távol tőled ahhoz, hogy meglátogasd őket. Abban az esetben viszont elviselhetetlen fájdalommá erősödhet ez a vágyakozás.
Mióta elment, alszik a testem, de izzás van a bőröm alatt, fájdalmas tűz, és ezt senki, de senki nem hatástalaníthatja többé.
Nem tudom, hány ölelés kell, akár csak egy napra (estig összetartson), szóval, hogy ölelj.
Mit mondhattam volna? Hogy egy szentimentális közhely szeretnék lenni a szádban?
Úgy kellene már a jókedv, egy kis nevetés, mert az élet szép, s nem temetés!
Rossz nélküled, vagy más megfogalmazásban, csak veled jó.
Szörnyű egyedül lenni, amikor ketten voltunk.
Ha hívsz, nem mondom azt neked, hogy mindennap egy kicsit belehalok a hiányodba. Nem mondom, mennyire várom már, hogy lássalak. Nem mondom, hogy bárcsak már itt lennél. Sőt azt sem, hogy minden áldott este a könnyeimmel küszködöm, mert olyan ez, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem.
Ne volna ez a kérdezz-felelek, Most is, ahogy a buszra várok. Beszélget veled valaki bennem, mikor én hallgatni kívánok.
Az olvasás is olyan dolog, amit valaha élveztem, amikor még semmi gondom nem volt a világon. Az utóbbi pár évben viszont nem töltöttem túl sok időt vele. Sosem lett volna szabad lemondanom róla, mert ez nagyon kellemes menekülés a valóságos világból... amire kétségbeejtően nagy szükségem van.
Emlékszem az első csókra veled, Átöleltél, lehunytad szemed, A miénk volt az egész világ, De azt se tudom, hogy hol vagy már.
Egy újabb nap nélküled, a reményt táplálva, arra várva, hátha holnap máshogy lesz. Semmi nem jó nélküled, itt ragadtam a magányban, megjátszva, hogy minden rendben lesz.
Addig nem is tudja az ember, mennyire vágyik valakinek a társaságára, amíg el nem tűnik az életéből egy darabig.
Arra gondoltam, milyen boldog voltam, hogy olyan érzésben volt részem néhány hétig, amihez fogható sem ezelőtt, sem ezután nem juthat nekem soha. Minél többet gondolkoztam, annál sötétebbnek láttam mindent.
Facebook
Pinterest