Idézetek a hiányról
Az idő elmossa azt, ami elválasztott minket, és mindent átformál.
Kié e kulcs? mit nyit e zár? kié e nélküled-kopár szoba? ez a farkasverem? nem otthonom, csak fekhelyem.
A laptopot otthon hagytam. Tele van a fotóiddal, és én nem akarom többé simogatni a képernyőt, hazudni, mert nem őszinteségre van szükségem, hanem rád.
Furcsa, hogy az embernek akkor hiányzik csak igazán valami, ha már nincs többé.
Csak két hónapja ismerlek, de ha összeadnánk a perceket, amikor hiányoztál, abból egy évszak is kijönne. Ezt egyszer hajnalban, részegen, egy aluljáró lépcsőjén ülve meg is írtam neked, először felkiáltójellel a végén, de azt töröltem inkább, nehogy felébresszen.
Elábrándozok arról, hogy egy nap talán nemcsak elhaladok ezek előtt az üzletek előtt, miközben vágyakozó pillantásokkal bámulom a kirakatukat, de esetleg be is megyek. Hogy egy nap talán igazi kézitáskával a kezemben, felnőtt hölgyhöz illő magas sarkú cipőben lépkedek végig (...). Egy nap, egy nap talán...
Aki elutazik, annak egyszer vissza is kell jönni.
Tegnap még együtt néztük a holdat, s ma már, ma már, ki tudja, hol vagy!
Hiányolni csak azt lehet, ami kézzelfogható közelségben volt.
Ma is rólad álmodtam. Gyere vissza, nézd meg, mennyit változtam! Túl jó volt régebben, Kérlek, tarts életben!
Minél jobban szeretünk valakit, annál jobban hiányzik, ha nincs velünk.
Hogy valaki hiányozzon neked, először részesülnöd kellett abban a kegyben, hogy az életed része legyen.
Az embernek olyan furcsa dolgok hiányoznak, amikor elveszít valakit. Apró dolgok. A mosolyok. Ahogy megfordul álmában.
Van egy hely a szívben, ami betöltetlen egy űr Még legjobb pillanatokban és a legjobb időkben is tudni fogjuk, Tudni fogjuk jobban, mint valaha, hogy az a űr a szívünkben sosem lesz betöltve.
Karod ölelése nyomot hagyott a derekamon tenyered simítása az arcomon ajkad az ajkamon most is úgy érzem mintha mintha...