Idézetek a halálról
Ami halálosan fontos az életünkben, az ugyanúgy nem fokozható, miként a halál sem.
Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen "mindent lába alá vetett".
Amíg nem én halok meg, addig nem érdekes és nem fontos a halál.
A nagyvilági életben szükségünk van olyan arckifejezésekre is, amelyek nem mások, mint álarcok. Némely embernek csak akkor látszik meg az igazi arca, amikor a halál csinálja azt.
A halál hozzátartozik az élethez. De azt is tudom, hogy nem pont, hanem kettőspont.
Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!
A halál ott kopogtatott a fürdőszoba ajtaján, lassan maga alá gyűrt minket a rettegés, és nekem se erőm, se tervem nem volt ellene.
A halál nem zsákutca, mely az embert a semmibe vezeti, hanem kaput nyit az öröklét felé.
Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.
Ha élünk a hátrahagyottak szívében, nem halunk meg.
Születésem előtt egy egész örökkévalóságig semmi voltam. Hát most félek attól a nemléttől, amelyet volt alkalmam megszokni egy örökkévalóságon át?
A természet feltalálta a halált, hogy biztosítsa az élet örök folytonosságát.
Ha kedvünket leljük a halálban, kezdünk helyesen gondolkodni az életről.
Furcsa, de legrosszabb rémálmod mindig távolinak tűnik. Aztán hirtelen itt van, mint egy óriási szökőár. Küzdesz, küzdesz, küzdesz. Kétségbeesett kiáltásod néma. Majd valami furcsa történik. Már nem küzdesz. Kiáltásod szárnyra kap, s már nem fuldokolsz.
A napba és a halálba nem lehet belenézni.
Facebook
Pinterest