Idézetek a halálról
A mohamedán nő semmi sem, csak egy virág, lehull és elmúlik, lelke virágillat, elfújja a szél, és nincs többé.
Szeretni akarni: ez annyi, mint késznek lenni a halálra is.
A halál olyan, mint a születés: a természet titokzatos műve. Ugyanazoknak az ősanyagoknak az egyesülése ugyanazokká.
Szép a halál, ha az első sorban harcol a férfi bátran, s ott esik el védve hazája rögét.
Olyan volt, mint víz, mely nem tűr hajót, s mit nem gyűrhet le a vihar - mint az ár, melyet megfélemlített feddő, szelíd szavaival.
Az életet adja, adja, egyszerre csak abbahagyja.
S csak rémes árnyak bálja, melyet A véres ablakokon át Ma itt disszonáns zene mellett Az utas kavarogni lát, A sápadt ajtóból ma rémek Folyója foly Örökké, s hova azok érnek, Van kacagás - de nincs mosoly.
A legjobb ember sem tudja megakadályozni sorsának beteljesedését: a jók korán, a gonoszak későn halnak meg.
Minden hegytetőn nyugalom van, a facsúcsokon alig érzed a fuvallatot, a madárkák hallgatnak az erdőben. Várj csak, nemsokára megpihensz te is.
Mindenkinek megvan a saját halála. Egész életünkben elkísér. A születésünk pillanatában világra jön velünk a halálunk is, aztán a végén kivisz. Vállon kocogtat vagy kézen fog a halálunk, és azt mondja, gyere szépen, itt az idő.
Nem féli a halált, ki élni nem szeret.
Síromnál sírva meg ne állj! Nem vagyok ott, nincs is halál.
Az én sok szép tavaszi álmom S az én kevés diadalom, Lássátok, mind el kell prédálnom, S Vele mennem fiatalon.
Tudni kell, miért szenvedünk - és tudni kell azt is, hogy aki értelmesen szenvedett, az nem meghal, hanem megboldogul.
Nem félek meghalni. Félek élő lenni anélkül, hogy tudatában lennék.
Facebook
Pinterest