Idézetek a halálról
A bánat és a fájdalom mérhetetlen. Határát a halál szabja meg.
Gyerek voltam, s szemem a látványt lesve csüggött a függönyön, amely únt gát, előtte függött... S feltárult végül a való hidegen: és meghaltam, semmi több, és körülöttem állt a rettentő virradat. - Mit? ennyi az egész? A függöny felpördült, és én még egyre vártam.
A Pokol forró hely, ahol megfagytok, hideg hely, ahol elégtek, nedves hely, ahol örök szárazság gyötör, száraz hely, ahol vízbe fúltok. Egy újabb halál vigasza nélkül.
A világ így ér véget Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.
A halál végez egy élettel, de nem végez egy kapcsolattal: az küszködik tovább a túlélő gondolatvilágában - megoldást keres, de lehet, hogy nem találja meg soha.
A halál garantáltan jó színben tünteti fel az utolsó munkádat.
Tőlem még olyan szellemes válasz sem telik, mint Newtontól, a nagy tudóstól, aki mélyen hívő ember volt. Valaki gúnyosan kérdezte tőle: "Aztán hogyan szedi össze életre az Isten egyszer a halottakat?" A nagy tudós benyúlt egy fiókba, kivett egy dobozt, abból egy marék vasreszeléket és szétszórta az asztalon. - Szedje össze - mondta az idegennek. - Nem tudom - felelte az. Erre a tudós kivett a zsebéből egy mágnest, és a vasreszelék fölé tartotta. Mind hozzácsapódott. Egy szempillantás alatt, az utolsó szemig. - Nos, valahogy így! - felelte szerényen a tudós. - Engem máris magához vonzott.
Érezte, ahogy a szíve hevesen dobogott mellkasában. Milyen furcsa, a halál árnyékában sokkal keményebben pumpálta a vért, mintha mindenáron életben akarná őt tartani. (...) Talán tudta, hogy milyen kevés ideje van hátra, és teljesíteni akart egy egész életnyi dobbanást a maradék fél órában.
Amíg itt járt, minden leheletét, leköpték fénylő, áttetsző szívét (...) Nem köpött vissza! Megadta magát: a hideg síneket ölelte át.
Apró, parányi életed hatalmas, óriási: a sírásó minden lendületednek külön fogja megásni a sírt, hogy moccanni se tudj. Aludj el mindörökre! Ne fészkelődj a föld alatt izzó fényért pörölve!
Halálom napja a legbensőségesebb magányom.
Mindenki úgy hal meg, ahogy élt, ahogy gondolkodott. Halálában is saját személyiségét hordozza.
Kinek könnyebb vajon? Annak, aki hisz Istenben, vagy annak, aki félvállról veszi az egészet? A hit bátorít, mi azonban tudjuk, hogy nincs mitől félnünk. Csak akkor rossz a halál, ha elmulaszt valamit az ember. Csak akkor rossz, ha soká tart, s annyira fáj, hogy az ember elveszti a méltóságát.
Az élet teljes érzése a halál tudatának pillanatában kezdődik. Minden egyéb addig csak eszközöcske, tehetetlen játék.
Születésben és halálban minden ember hasonlóvá válik.
Facebook
Pinterest