Idézetek a halálról
A halál ad értelmet az életnek, a tudat, hogy egyszer eljön a vég, hogy kevés az időnk.
Itt jókat alszunk, mert itt örök az álom, Örök a szél és a lomb a fákon, Örök a magány és örök az emlék, Bennünket lágyan ringat a nemlét. De ha gondolsz ránk, mi felébredünk, De ha gondolsz ránk, érinted kezünk, De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk, De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk...
Ha az emberek úgy tekintenek a temetőre, mint a túlvilág kapujára, akkor természetes jelenségként tudnak a halálra gondolni, és könnyebben elfogadják. Ám ha a temetők köré falakat emelnek, az emberek távolabb kerülnek a haláltól.
A holtak, amikor igazán szükséged van rájuk, nincsenek annyira távol, egy láthatatlan fal túloldalán vannak csupán.
Szépen gyűlnek a halottaim. Barátok, egykori tanárok, kollégák, rokonok. Viszont megjósolhatatlan, hogy kinek a halála érint meg.
Egyetlen baktérium az agyvízben, és meg vannak számlálva a napjaid. A sejtek erőlködnek, megfeszítve küzdenek azért, hogy megőrizzék a bőr ellenálló képességét, hogy a legparányibb betolakodó mikroorganizmus se kerülhessen a szervezetbe. De elég csak néhány pillanatra halottnak lennünk, és a sejtek, amelyek addig szorosan egymásba kapaszkodtak, feladják, rések támadnak az addig tökéletesen záró szervezet falán. Vége a harcnak, többé semmi sem óvhat és őrizhet meg bennünket a betolakodóktól. Mikrobák seregei állnak bevonulásra készen.
Az élet lényegében nem más, mint merő bizonytalanság. Bizonytalan a jövő. Anélkül, hogy bármi előjele volna, egyik napról a másikra előre nem látható fordulatot vehet az életünk, autóbalesetet szenvedhetünk, elveszíthetjük az állásunkat, a szerelmünket, a barátainkat... Összeomolhat a gazdaság, természeti csapás érheti országunkat, és hajléktalanná válhatunk. Mindig fennáll a lehetősége, hogy hirtelen meghal az ember, csak úgy, egy szempillantás alatt, minden előzmény nélkül, mintha a semmiből jönne. Nem az élete "végén", szó sincs egy élet szükségszerű lezárásáról vagy befejezéséről, bevégzéséről. Ez a bizonytalanság legfőbb, mindig jelenvaló forrása.
A mi életünk is véget ér majd valamikor. Hogyan lehetne megúszni úgy ezt az egészet, hogy ne nagyon szenvedjünk odáig? Lényeg, hogy nem láthatjuk a saját temetésünket, mert azt rosszabb lenne végignézni, mint az első napot a suliban, vagy amikor iskolafogászaton állunk sorban.
Az emberek jönnek és mennek, születnek és meghalnak, de a könyvek örök életűek.
Nem a haláltól félek, csak attól a pillanattól, amikor az embernek el kell búcsúznia a testétől. (...) Attól a pillanattól, amikor az ember utoljára vesz levegőt.
A halál nehéz. Élni sokkal könnyebb.
A halál nem más mint kapu az új életbe. Ma élünk és újra élni fogunk. Visszatérünk megannyi alakban.
Mondd, mit ér az, ha szeretjük egymást, ha jót teszünk, áldozatot hozunk és lemondunk valamiről, türelmesek vagyunk és elnézők, ha megbocsátunk egymásnak, mit használ az, ha minden napot újra kezdünk reményben és hűségben, - de a szeretet és mi magunk is egyszer a múlandóság sötétjébe hullnak...
Az élet át fog küldeni bennünket egy hídon, melyen korábban nem akartunk átkelni, de mikor végül kinyitjuk a szemünket a túloldalon, látjuk majd, hogy végül mégsem volt mitől félnünk.
A halottak, ha kerülnek egyáltalán valahová, akkor az élők részeivé válnak.
Facebook
Pinterest