Idézetek a halálról
A halál a leghosszabb folyamat, hiszen születésünkkor már méltóságteljesen lép fel az élet oldalán, s amikor elnyeri jutalmát az élettől, csendben visszavonul.
Arra lennék kíváncsi, mi történik, ha visszajön az ember - meghalsz, aztán visszajössz, és elmondod mindenkinek, milyen. "Hé, figyi csak, meghaltam, de már elmúlt. A halál elég béna dolog. Szerintem senki se izgassa magát miatta."
Meghalni olyan, mint kánikulai napon mély tóba merülni.
Ne aggódj! Ha foszló kapaszkodóid elengedted. A senkiföldjén lebegsz, úgy érzed. Várj, míg lélekszárnyaid lebbenését észleled.
Az ökrök száján véres nyál csorog, az emberek mind véreset vizelnek, a század bűzös, vad csomókban áll. Fölöttünk fú a förtelmes halál.
A kísértet úgyszólván egy másik világnak a darabkája, csücske, annak a legszéle, egészséges embernek nincs miért mutatkozzék, mivel az egészséges ember a legesleginkább földi ember, tehát csakis ezt a földi életet éli, már a rend és teljesség kedvéért is. De mihelyt megbetegszik, mihelyt a normális földi rend megbomlott a szervezetében, mindjárt felbukkan a lehetősége egy másik világnak, és mennél betegebb, annál erősebben érintkezik ezzel a másik világgal, úgyhogy mire meghal, egyenesen átköltözik oda.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Miközben beszélgetünk, minden másodpercben egymillió sejt hal meg a testedben, és ugyanennyi születik. A halál tehát benned él. Nem az ellenséged. A részed.
A halál és az élet együtt él bennünk, minden másodpercben újra és újra megharcolva az uralomért, és ha az élet veszít, a testünk cserbenhagy bennünket. De ez nem jelenti azt, hogy nyom nélkül eltűnünk. Mindenki, aki valaha ezen a világon élt, nyomot hagyott benne, és bár testét sírba viszi, tudását és szellemiségét megőrzi az utódai számára.
Ha már egyszer meghalunk, világos, hogy nem fontos, mikor és miképpen kell meghalnunk.
Életem gordiusi csomóját kicsomózza kibogozza a halál.
A halottak nagyon jó helyen lehetnek. Legalábbis évezredek óta még egyetlenegy se kéredzkedett vissza.
Az út, a végtelen és a véges között egy rés, ez a miénk, a halálunk.
A halál legnagyobb baja, hogy ha egy embertársunk meghalt, nem tehetjük többé jóvá a rajta elkövetett rosszat. Azt szokás mondani: "Élj úgy, hogy minden órában kész légy a halálra." Én inkább azt mondanám: "Élj úgy, hogy mindenki meghalhasson anélkül, hogy teneked ezt a bűnbánatot kelljen érezned."
Akkor, szenvedés, te sajogva-édes, megjelentél hirtelenül utamban... S a halál ádáz gyönyörét fenékig itta ki lelkem.
A halál csak átmenet, egy hely, ahol várni kell, ahogy az öltözőben várunk, mielőtt kimennénk játszani.