Idézetek a halálról
Legtöbbünk nem egyetlen, integrált énként éli a világát, hanem egy csomó énünk van. Amikor valaki meghal, ezek mind a lelkévé állnak össze, annak esszenciájává, akik valóban vagyunk az álarcok mögött, amiket életünkben viselünk. Azokat az éneket utálod, akiket mindig is, és azokat szereted, akiket mindig is.
Mi vár ránk a halál után? A mennyország? A pokol? És lányok lesznek ott?
Rosszabb dolgok is vannak a halálnál: aki valaha is együtt töltött egy estét egy biztosítási ügynökkel, tudja, hogy mire gondolok.
Amitől megszakad a szív, az kőben szép és üdvözít.
Lakásom lesz a hetedik magány, A halál felé nyílik ablaka. Kertjében csak emlékek teremnek S lakója csak a lelkem lesz maga. Kertjében örök emlékek teremnek, Nem érnek mérges vágyak már oda, Csak remény nélkül tüskétlen az élet, Ne várj csodát, az élet a csoda!
Viszonylag kevéssé ismert tény, hogy egyetlen év leforgása alatt körülbelül húszmillió levelet kézbesítenek halottaknak. Az ember - a bánatos özvegyek és a lehetséges örökösök - elfelejtik értesíteni a postát, nem mondják le a lapelőfizetést, nem értesítik a távoli barátokat, nem fizetik a kölcsönkönyvtári büntetést. Ez a húszmillió ismertető, bankkimutatás, hitelkártya, szerelmes levél, reklám, üdvözlőkártya, pletyka és számla, amely napról napra a lábtörlőre vagy parkettára hullik, amit egy laza mozdulattal a korlátba vagy a levélládába gyömöszölnek, lépcsőházakban gyűlik, senki által nem háborgatottan verandákon és lépcsőkön halmozódik, és sosem jut el a címzetthez. A halottak fütyülnek rá. És ami ennél is fontosabb, az élők is. Az élőket csak kisszerű problémáik izgatják, és nincsenek tudatában, hogy a közelben egy csoda megy végbe. A halottak újra életre kelnek.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek.
Akárhányszor meghal egy ember, az univerzum egy része elpusztul. Mindaz, amit ez az ember érzett, átélt, megcsodált, eltűnik vele együtt, valahogy úgy, mint a könnyek az esőben.
Így táplálkozom a halállal, És így lakik jól ő velem; Az életem rég nem enyém már, Vadhúsként nő a szivemen.
A halál nem félelmes titok. Ismerős neked is, nekem is. Nem tartogat rejtélyeket, hogy megzavarja a jó emberek álmát.
A halál mindig a dolgok végét jelenti.
Semmi sem tart örökké, csak a halál.
Ha az élet okát kutatjuk, mindenekelőtt a halálhoz kell visszatérnünk.
A halottak halottak maradnak, s az élők csak arra várnak, hogy csatlakozzanak hozzájuk.
Nyitott kapuján belépve, temetőn állék, hol százados fák árnya alatt csak itt-amott fejérlett ki egy-egy sírkő a fűtakart egyszerű halmok között. Ki az, ki temetőn meghatva nem érezné magát? mint gyermek, mert fél, hogy az elhúnytak visszajönnek; mint férfi, mert tudja, hogy a föld senkit vissza nem ad.
Facebook
Pinterest