Sam Revell

Nincs annál kegyetlenebb dolog, mint egy soha be nem teljesülő szerelem.

Miközben beszélgetünk, minden másodpercben egymillió sejt hal meg a testedben, és ugyanennyi születik. A halál tehát benned él. Nem az ellenséged. A részed.

A halál és az élet együtt él bennünk, minden másodpercben újra és újra megharcolva az uralomért, és ha az élet veszít, a testünk cserbenhagy bennünket. De ez nem jelenti azt, hogy nyom nélkül eltűnünk. Mindenki, aki valaha ezen a világon élt, nyomot hagyott benne, és bár testét sírba viszi, tudását és szellemiségét megőrzi az utódai számára.

Előfordul az ember életében, hogy szeretne táncra perdülni olyan körülmények között, amelyek erre a legkevésbé sem alkalmasak, így annak az embernek ki kell bírnia hazáig.

Vannak olyan pillanatok, amikor az ember úgy érzi, egész biztosan összeomlik a világ, mert az lehetetlen, hogy csak úgy álljon közömbösen, és hagyja megtörténni azt, aminek nem lenne szabad megtörténnie, mert annyira igazságtalan, megalázó, vagy kegyetlen. Persze hiába várjuk szorosra zárt szemmel, behúzott nyakkal a robajt, a csörömpölést, a föld remegését, mert amikor felnézünk, minden változatlan: a környező házak nem dőltek össze, az utak, hidak nem omlottak be, az autók színes-fényes áradata szakadatlanul zubog tovább, és az emberek, mint a hangyák, tovább rohangálnak, életük kis csapásait követve. Mintha mi sem történt volna. Néha az ilyen világvég-érzéshez nem is kell, hogy valami szörnyű tragédia történjen. Néha elég egy mondat.

Előfordul, hogy legféltettebb gondolatainkat is szívesen osztjuk meg olyan idegenekkel, akiket soha többé nem látunk, mintha a szélbe kiáltanánk a titkainkat.

Nincs olyan, hogy jó és rossz, pusztán az a szilárd értékrend jelenthet viszonyítási alapot, amely szerint azok éltek, és amire azok tanítottak, akik felneveltek.

Hiába van meg mindenem, amiről mások csak álmodnak, nem tudom értékelni, mert mindig keresek valamit, ami még hiányzik, de sosem találom meg, hiszen azt sem tudom, mi az, így aztán nem is élek a jelenben, mindig a következő pillanat jár a fejemben, és ennek következtében gyakran meg sem látom azt, ami valójában körülvesz. Tisztában vagyok azzal, hogy ez így nem jó, de sosem tudtam tenni ellene.