Idézetek a fájdalomról
Én egy idő óta (bár nem tudom, miért) elvesztettem minden kedvemet, s felhagytam minden szokott gyakorlatimmal; és, igazán, oly nehéz hangulatba estem, hogy ez a gyönyörű alkotmány, a föld, nekem, csak egy kopár hegyfok.
Az életet már megjártam; Mit szivembe vágyva zártam, Azt nem hozta, Attól makacsul megfoszta. Egy kis független nyugalmat, Melyben a dal megfoganhat, Kértem kérve: S ő halasztá évrül-évre.
Nincs nagyobb kín, mint a szerelem. Mazochistáknak és kezdő önsorsrontóknak melegen ajánlom. Jobb híján.
Most tél az emlékezetem, most ősz, most nyári ragyogás - Minden tavasz így lesz nekem mostantól éjbe fordulás.
Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.
A nagy szerelem sem olyan, mint a versekben. Van a mámor meg a szenvedély, de később csak a fájdalom marad. És az utóbbi sokkal tovább tart.
Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni.
Most kicsit meghalok Magányomban elsüllyedve Megvadulva érted ordítok.
Hiányzik néha egy kis fájdalom Máskor meg nem bírom azt, hogy folyton megkísért.
Gyűlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se, de érzem: így van ez, és a szívem élve keresztre feszít.
Ha valakit teljesen meg akarnék semmisíteni, széttaposni, a legszörnyűbb büntetéssel akarnám sújtani, amelytől még a legszörnyűbb gyilkos is megremegne és összeroskadna, nem kellene egyebet tenni, mint a munkáját teljesen haszontalanná és értelmetlenné tenni.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Mikor nevetünk, mindig másokon nevetünk. Mikor sírunk, mindig magunkat siratjuk.
Ahol több az érzés, több a szenvedés is.
Gyönyöreinket az a félelem kíséri, hogy elmúlnak; ez az öröm első fájdalma.
Nem hiszek a könnyeknek. A fájdalom könnytelen és szótlan.