Idézetek a fájdalomról
Ám ha ránk ront a szenvedés, gyakran egy csapásra megváltoznak a viszonyok. Akkor kutató szemmel néz szét az ember: merre van kiút, s kezd elgondolkozni az élet értelmén és megrendítő tapasztalatain, s mindazon, ami ezekkel együtt jár.
Egy vágyam van csupán, s efelé török egész lényemmel. Oly soká kívántam, és oly állhatatosan, hogy bizonyára beteljesedik, mégpedig nemsokára, hisz földi életem magába szívta már: megsemmisültem e beteljesedés várásában... Istenem! Hosszú küzdelem ez, és bár vége volna már!
Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón.
Míg éltem, rontásod voltam - ha meghalok, halálod leszek.
Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk.
A világ tágas, barátom, és tele van fájdalommal, de örömmel is. Az előbbi tart téged a növekedés ösvényén, a második pedig segít elviselni az utat.
Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen.
Hagyj el, óh Reménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy.
Csak bámul és etet, A könnyeken nevet, Ő arctalan lehet, Ő gyűlölve szeret.
Senkit nem érdekel igazán, hogy szenvedsz-e, úgyhogy akár boldog is lehetsz.
Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha.
Az eső könnyeket sírt az ablakra.
Aki mindig szeret, az sosem szeret igazán, Aki mindig nevet, annak valami nagyon fáj.
Erőfeszítéseink, hogy ne szeressünk, gyakran fájdalmasabbak, mint a szerelem keservei.
Ha nem tudsz vidám lenni, csak oly vidám légy, amennyire kitelik tőled.